Oh, azok a nyolcvanas évek! | Baráth Zoltán ∞−𝑥=∞

Volt 1×1 zenekar rendezvénye a „Zene világnapja” alkalmából.

-Egy pedagógus számára a legnagyobb öröm, ha még sok év távlatából is emlékeznek rá, és főleg az nagy öröm, ha munkájának még vannak „maradványai” és van eredménye. A kb. 1978-tól a 90-es évek elejéig működő, Fabik Károly Úttörőházban működő Úttörőzenekar egyik tagja Domján Attila kezdeményezésére 2022. október elsejére, a Zene Világnapjára összehívta tagjait. A kezdeményezés telefonon, illetve facebook-on terjedt. Hamarosan félszázan csatlakoztak. Attila megkeresett az ötlettel, aminek én nagyon örültem. Elkezdtük összeírni a tagokat. Sajnos az idő vasfoga (a régi dokumentumok), és az emlékezetem gyengesége biztosan kihagyott néhány fontos embert. A dokumentumokon és az emlékezetünkön kívül még a fényképekre tudtunk hagyatkozni. Sajnos volt, akit így sem tudtunk azonosítani. Voltak tagok, akik évekig tagjai voltak az együttesnek, s voltak, akik csak rövid ideig, viszont jelentős szerepléseken vettek részt.

A zenekar alapításának előzményei.

1977-ben kerültem kezdőtanárként a kanizsai Állami Zeneiskolába rézfúvóstanárnak. Elődöm, volt tanárom Bogáthy József kb. 1974-ben hagyta ott a kanizsai zeneiskolát. Úgy emlékszem 1968-ban került oda. A kb. hat éve alatt sikerült a városban, egyrészt az Úttörőház és az Ipari Szakmunkásképző fenntartásában fúvószenekart alapítania. A városban ekkor katonazenekar is működött. Mindez egyfajta elvárásként jelent meg előttem. A Bogáthy féle zenekarból 1977-re alig maradt valaki. A megmaradt hangszerek is elhanyagolt állapotban voltak, többek között az első világháborús Stowasser hangszerek. A jelentkező gyerekek többsége trombitálni akart, így alig jutott harsonára, tenor-baritonkürtre, vadászkürtre valaki. Ahogy múlt az idő egyre több hangszert sikerült vásárolni és a hiányhangszerek is beteltek, de még mindig nem volt elég belőlük.

Először a fontos felkéréseknek kellett eleget tennem. Pl. ünnepségeken (ott általában megoldottam trombita fanfárokkal), ballagásokon (oda át kellett hangszerelnem a ballagási dalokat). Általában mindent át és meg kellett hangszerelnem, illetve keresnem kellett olyan darabokat, amit valahogyan elő tudtunk adni. Az évek múlásával, ahogy egyre több növendékem lett, bővültek a lehetőségeim.

Volt néhány év kezdeti szakasz, amikor még keveredtek a gyerekek a későbbi Hot Brass Band tagjaival, valamint az első évek egy hagyományos fúvószenekar alapítását célozták meg. Igazából a közel 10 évig tartó igazi profil talán 1982-től datálható.

A kezdeti időszak fúvószenekari próbálkozásaitól hamar megváltam. Magam sem szerettem az „indulós” fúvószenét. Volt egy elképzelésem: talán a gyerekek számára ismert populáris stílusú darabok, gyerek és úttörődalok popzenésített összeállítása megnyerő számukra, könnyen elsajátítják, s a pozitív motíváció segíti a célt, a gyerekek hangszeres és énekes tudásának fejlesztését. Forradalmi tettnek számított a 80-as években a populáris repertoár, a zenekari összeállítás (fúvósok, szinti, dob, basszus, énekesek). Amikor a hetvenes évek végén Gershwin dalokat adtak elő tanítványaim a zeneiskolában, a kollégák nagyon furcsán néztek rám! Azóta a tantervekbe is bekerülthettek az igényes könnyűzenei darabok, bár Gershwin nem nevezhető könnyűzenésznek.

A hangszerösszeállításban végül sikerült elérnem, hogy voltak a trombitások mellett kürtösök, harsonások, tuba, fuvola, fagott, klarinétosok, szaxofonosok; az alap: dob, basszusgitár (amit rendszerint én játszottam), gitár, billentyű és énekesek (általában 4-en, de voltak 6-an is) A rézfúvósokat én képeztem a zeneiskolában, a fafúvósokat a kollégák, egy “tanult” dobosunk volt, egy “tanult” billentyűsünk, a gitárost amatőr tanár tanította, az énekesek általános iskolában tanultak éneket, ajánlásokra kerültek a zenekarba. Az énekesek később mozgáskoreográfiát is előadtak. Mindez óriási kihívás a zenekarvezetőnek. Honnan mindehhez az affinítás?

Már a konziban is érdekelt a hangszerelés, a különféle hangszerek működése. Ebben segített a jazz iránti érdeklődésem is. Abban az időben (70-es, 80-as évek) nagyon kevés jazzkottát lehetett megszerezni, azokat is csak ismerősökön keresztül. Maga a műfaj megismerése is korlátozott volt. A konzis éveim kedvenc populáris zenéi még a rockzenéhez kapcsolódtak. Led Zeppelin, Deep Purple, Black Sabbath, Chicago, Earth, Wind & Fire, Emerson, Lake & Palmer, Santana stb. 1973-ban halottam először a Chase, a Brecker Braders, Spyro Gyra, Blood, Sweat and Tears, Colosseum, Weather Report, The Mahavishnu Orchestra együttesekről. Ezután további előadók kerültek az érdeklődési körömbe: Pat Metheny, Herbie Hancock, Miles Davis, Chick Corea, George Benson, Wes Montgomery, Maynard Ferguson, Al Di Meola, Lenny White, Stanley Clarke, Billy Cobham, Jaco Pastorius stb. Mindezen együttesek és előadók nagy hatással voltak rám. Mindenáron ki akartam deríteni ezeket az érdekes zenszerzői, hangszerelési és hangszeres fogásokat, amiket hallottam. No, de hol hallottam? Ócska minőségű magnófelvételek álltak rendelkezésemre, amelyekről spirálfüzetekbe írtam a sokszor meghallgatott zenei részleteket. Leginkább Brecker Brothers zenéje érdekelt. Főiskolás koromban ismertem meg a még talán általános iskolába járó Gadó Gábort, aki egy zseni volt és az ma is, a velejáró minden nehézséggel együtt. Baráti kapcsolatba kerültünk. Hatása, beszélgetéseink, az általa megismertetett zenék sokáig hatással voltak rám. A főiskolán alapítottunk egy zenekart, amit én vezettem MF8 néven. Műszaki Főiskola 8 tagú zenekara a jelentése. Tagjai főiskolás társaim és a műszaki főiskola hallgatói voltak, és néhány külsős. A basszusgitáros Gayer Ferenc volt, aki ma a Jazz-szövetség alelnöke, a Budapest Ragtime Band vezetője. Néha beszált hozzánk Muck Ferenc is. Én itt gitároztam. Ennek az együttesnek a repertoárjában voltak az Osibisa dalok.

Katonaéveim alatt (1976) közeli barátságba kerültem Elek Istvánnal, ami azóta is tart.

Közben – ne felejtsük el – klasszikus zenét tanultam. Pl. középiskolás koromban gyakran beültem a szepetneki könyvtárba, ahol Bach fugákat hallgattam. Nagyon kedveltem Hidas Frigyes zenéjét, katartikus hatással volt rám Mozart Don Giovanni-ja, Bartók és Kodály mindig a kedvenceim közé tartoztak. Főiskolás koromban énekeltem a Liszt Kórusban, ahol szinte végigénekeltük a nagy oratóriumokat, passiókat és miséket. Mindez a hetvenes évek hatása! Zenei izlés szempontjából mindenevő voltam. Sokat segített ebben zenetörténet tanárom Kircsi László, aki rendkívül nyitott ember volt. Ezt a nyitottságot próbáltam és próbálom megőrizni. Mára el is jutottam a hangszín alapú zenéhez.

A rám gyakorolt zenei hatások megjelentek a zenekarok repertoárjában. A könnyebbeket az úttörőzenekar, a nehezebbeket a Hot Brass Band kapta. A zenei hatások máig tartanak és remélem még sokáig folytatódnak. Manapság nagyon érdekel Jacob Collier, Hiromi Uehara, Cory Henry, Várallyay Petra, Borbély Mihály, Elek István, Gadó Gábor, Esperanza Spalding, Cécile McLorin Salvant stb. munkássága.

Tulajdonképpen ezt a visszatekintést és elemzést (ami rendkívül felületes) Domján Attila felkérése okozta. Vissza kellett hozni ezeket az emlékeket is, amelyek alapvetően a zenekar repertoárjának magyarázatául szolgálhatnak. Hát! Sokáig tartott. Olyan nagy és érdekes utat jártam be azóta.

Az összehívás ötletét hamar követte, hogy hát játszani is kellene valamit a régi repertoárból. Miután nyugdíjba mentem elkezdtem összeszedni a régi irományaimat, s elkezdtem digitalizálni őket. Előkerültek a régi képek. Némelyekre rácsodálkoztam, jé ott is voltunk? Atillával aztán közösen átnéztük a képeket, így próbáltuk azonosítani a tagokat, sokakat nem sikerült. A rendezvényen szedtük össze közösen az általunk elfelejtett tagokat. Nekem maradt egy kézzel írott névsorom, azt egészítettük ki. A repertoár is egy hasonló papírfecnin maradt meg, de csak a repertoár egy szűk szeletét tartalmazta. Ne felejtsük el, hogy a legjobb időszakban képesek voltunk egy óra hosszatt játszani.

Az én feladatom a repertoár kiválasztása volt. Azt beszéltük meg, hogy legyen egyszerű, lehetőleg minden játszani szándékozó által eljátsztható, de ne tartalmazzon mozgalmi dalokat a műsor. Mindezeken kívül meghatározó volt, hogy van-e egy olyan, lehetőleg kanizsai alap, amire a megszólalást alapozni lehet. Attila mérte fel a helyzetet. Szeptember közepén úgy látszott, hogy minden a legoptimálisabban alakul. Kőfalvi a dobnál, öcsém Baráth Sándor a basszusgitáros, Szántó Laci a billentyűs és az énekesek közül Gerócs Éva és Kollár Judit, Solti Gabi mindenképpen ott lesz. Erre már lehetett alapozni! Éva és Judit máig gyakorló énekesek.

Közben már járt az agyam a repertoáron. Állandóan az Osibisa Woyaya-ja kísértett a fejemben. Mára értettem meg miért. Először arra gondoltam ez a dal reprezentálja leginkább az akkori helyzetünket. Arra gondoltam az angol szöveg talán nem mindenki számára érthető, ezért késztetést éreztem egy saját szöveg elkészítésére. Ennek végső okát a rendezvényen a Woyaya felkonferálása előtt értettem meg. Ez a szöveg elhúnyt tagunk Ladeczki László és segítőnk Nemere László emlékére született meg. Talán onnan a másvilágból küldték rám a késztetést, bár semmi ilyesmiben nem hiszek. Gondoltam így bekonferálom, de hamar beláttam nem tudtam volna, ezért vallom be most itt.

Kollár Judit miatt egyértelmű volt a “Tizedik szülinapom”. Kellett egy kezdő szám a “Szentek bevonulása”. A többi egyértelműen az akkori életérzésekről kellett, hogy szóljon, ezért került a műsorba a “Házibuli I.” fődala, és a saját számokat erősítő “Csillebérci búcsúdal”. Az első próba után vérszemet kaptak a tagok, s főleg Horvát Zsolt késztetésére bevettük még a műsorba Osibisa “Cofee Song”-ját. Ok! Összeállt az elképzelés, de a kottákat is meg kellett írni. Tulajdonképpen csak töredédek maradtak a korábbi hangszerelésekből. Tehát ezt a 6 számot újra kellett hangszerelnem. Szerencsére ma már nem csak a kottapapír, ceruza áll a rendelkezésemre, hanem a Sibelius kottagrafikus program is, amivel jóval gyorsabban elkészíthettem a hangszereléseket. Így is sokáig tartott, és máig tudnék javítani rajtuk. Az akkori egyszerű hangszereléseket igyekeztem a számoknak megfelelően jobban elkészíteni. Megvolt ennek az ára, pl. az Osibisa-nál. Ezt csak azoknak írom, akik ezt észrevették.

Két próba áll rendelkezésünkre. Az énekeseket pedig, és néhány kanizsai zenészt külön összehívtam.

Kiderült, hogy főleg a magas szólamokból áll majd a zenekar, ezért megkértem a korábban sokszor kísegítőként résztvevő Vámos Bélát és az Orff Ütőegyüttes vezetőjét Fekete Melindát a közreműködésre. Az első próbán a zeneiskolában minden szükséges felszerelés alapból rendelkezésünkre állt. Köszönjük Melindának! A Honvéd Kaszinóban viszont kellett a felszerelés. Ezt Szántó Laci biztosította, lemondva egy jó hakniját, ezzel tulajdonképpen nagy anyagi áldozatot hozva. Köszönjük Neki!!!

A felszerelés beállítása így sok időt elvett a próbából. Valahogy végigverekedtük magunkat a repertoáron. Azért az érdekes volt, amikor próba nélkül beült néhány trombitás a szereplésre!

Végül a zenekar a vártnál jobban teljesített, csak Attila és én steresszeltem, -milyen lesz a játékminőség? Az elmúlt közel 40 év technikai fejlődése sokat javított a játékunkon. Öcsém egy szuper dobot hozott (Gretsch), meg basszusgitárt is (Marcus Miller) – sajnos bundnélküli volt, így némi próbálkozás után lemondtam róla. Egy kanizsai, Attila kérésére adott egy (Paul Mc Cartney féle) basszusgitárt. Szántó Laci hozta a szintijeit. Ezek azért nem olyanok voltak, mint amin Ladeczki Lacinak kellett játszania. Az egy gyermekméretű játék Yamaha volt. Ezeken kívül profi erősítő, keverő és mikrofonok álltak rendelkezésünkre.

Végül a következők játszottak a rendezvényen:

Baráth Sándor dob

Domján Attila tr.

Fekete Melinda a.sz. m.v.

Fiskovics Béla tr.

Gerócs Éva ének

Horváth Zsolt tr.

Janda Balázs gitár

Kollár Judit ének

Koloti Béla tr.

Kummer Nándor tuba

Nagy Antal tr.

Polai Zoltán tr.

Scheier Gábor fuvola

Solti Gabi ének

Szántó László szintik

Tóth Géza tr.

Törgyekes Szabolcs tr.

Vámos Béla t.s. m.v

A volt tagok között vannak néhányan, akik profi muzsikusok lettek, vannak akik máig zenélnek, de elmondhatni, hogy mindegyikük szereti a zenét. Zenészek lettek: Horváth Zsolt, Papócsi Róbert, Kőfalvi Csaba, és lehetett volna Ladeczki László is.

Visszatérve az előzményekre: szerintem jó választás volt 2022. október 1., szombat, a Honvéd Kaszinó és az, hogy ez volt a “Zene Világnapja”. Hivatkozva a bevezőben leírtakra, ennek a zenekarnak a hatása, mármint a zenetanulásban kifejtett hatása és a zeneszeretetre kifejtett hatása ezer szállal fűzik a zeneiskolához, a zenetenuláshoz, ezért csatlakoztunk a zeneiskola zene világnapi programjaihoz. Az is jól alakult, hogy Kőfalvi Csilla csatlakozott az esthez előadásával. Érdekes volt a 80-as évekről szóló személyes megközelítése az előadásában.

A találkozó ötlete bennem is elindította a visszaemlékezést, a nosztalgiázást. Mélyre kellett ásni. Annyira a mában élünk. Olyan nagy az időbeli távolság. Nekem a 80-as évek rendkívül fontosak voltak. Sok mindent csináltam egyszerre. Talán túl sokat is. Ezért kellett befejeznem a zenekari munkát is. Ebben az időintervallumban nősültem meg (1983), ekkoriban született első gyermekem, fiam István (1987), költöztünk, felújítottunk. Ekkor volt a Hot Brass Band időszaka is, heti 3 próbával. Jártam szimfonikus zenekarra, kórusra. Hangszereltem és játszottam a tanári fúvósötösben. Hétvégente zenéltem. Egyszóval sok volt, és a család gyarapodásával egyre több lett. A próbahelyszínek is megszűntek, problémásak lettek. –

Hol voltak ezek a próbahelyszínek? Az első időben a Fabik Károly Úttörőházban. Itt meg kell említenem Dömötör Miklósnét, aki nagyon támogatott bennünket és nem szólt bele a zenekar repertoárjába. Utána kerültünk a mai Honvéd Kaszinóba, ahol Ernszt Katalin volt az igazgató. Ő kiemeleten támogatott bennünket, még dalt is írt az együttes számára. Férje Nemere László pedig állandó segítője lett az együttesnek. Korai halála megrázott minannyiunkat.

Ebben az időszakban fontos események történtek a jövő szempontjából. Pl.

Fantasztikusak voltak a táborok Csillebércen, Fonyódligeten, szinte a sztárolásig menő siker.

Voltunk Ausztriában.

Az utcazenélések (Vörösmarty téren, Fonyódi mólón stb.)

1993-ban, amikor a zeneiskola igazgatója lettem, ezeket a zenekari tapasztalatokat építettem be az iskola pedagógiai programjába. Az együttesek megalakításának fontossága, azok táboroztatása, gyermekközpontú repertoár építés, szereplések stb. Így jött létre az iskolában a fúvószenekar, az Orff Ütőegyüttes, a vonószenekar, a különféle kisebb együttesek, kamaracsoportok. A kollégák ma is alkalmazzák a kamarázást az órákon, a kreativitást a zenetanításban: módszertanok, különféle műfajú darabok, improvizáció stb.

Visszatérve a rendezvényre,

Egy zenekarvezető számára akkor ér véget a fellépés, amikor pár nap után visszahallgatja a hangfelvételt vagy videót, ezért nem tud igazán felszabult lenni, miután végetért a koncert. Mára már ez is megtörtént, s úgy gondolom, hogy a lehetőségekhez képest igazán jól szólt a zenekar.

Az összejövetel alapvető célja, hogy lássuk ilyen nagy idő után egymást nem volt maradéktalan. Sokan nem voltak ott, akik hoszabb ideig voltak az együttes tagjai, illetve fontos programokon vettek részt. Azok viszont, akik eljöttek – úgy láttam – maradéktalanul jól érezték magukat. Hajnalig folyt a beszélgetés. Igazán megható volt számomra, hogy sokan mennyire fontos emlékeik között tartják számon ezeket az éveket.

Megemlékeztünk halottainkról. Megnéztük a felújított videofelvételeket.

Most itt ülünk nálunk Attilával, s megpróbáljuk értékelni, elemezni a rendezvényt.

Oh, azok a nyolcvanas évek!