Baráth Zoltán összes bejegyzése

Baráth Zoltán névjegye

Nyugalmazott művészeti iskola igazgató, Artisjus díjas számítógépes zene tanár, hangszerelő, zeneíró

… a hetvenes, nyolcvanas éveimről …

Domján Attila, volt növendékem kezdeményezésére találkozót szervezünk 2024.március 23-án a Honvéd Kaszinóban 18 órakor. A találkozót a Kanizsa Big Band fogadta be.

A találkozó ötlete bennem is elindította a visszaemlékezést, a nosztalgiázást. Mélyre kellett ásni. Annyira a mában élünk. Olyan nagy az időbeli távolság. Nekem a 80-as évek rendkívül fontosak voltak. Sok mindent csináltam egyszerre. Talán túl sokat is. Ezért kellett befejeznem a munkát a HBB-vel is. Ebben az időintervallumban nősültem meg (1983), ekkoriban született első gyermekem, fiam István (1987), költöztünk, felújítottunk. A Hot Brass Band-del is heti 3szor próbáltunk. Jártam szimfonikus zenekarra, kórusra. Hangszereltem és játszottam a tanári fúvósötösben. Hétvégente zenéltem. Egyszóval sok volt, és a család gyarapodásával egyre több lett a program. A próbahelyszínek is megszűntek, problémásak lettek. –

Hol voltak ezek a próbahelyszínek? Az első időben a Fabik Károly Úttörőházban. Utána kerültünk a mai Honvéd Kaszinóba, ahol Ernszt Katalin volt az igazgató. Férje Nemere László pedig állandó segítője lett az együttesnek. Korai halála megrázott minannyiunkat.

Tulajdonképpen ezt a visszatekintést és elemzést (ami rendkívül felületes) Domján Attila felkérése indikálta. Vissza kellett hozni azokat az emlékeket is, amelyek alapvetően a zenekar repertoárjának magyarázatául szolgálhatnak. Hát! Sokáig tartott. Olyan nagy és érdekes utat jártam be azóta.

A tizenéves koromban rám gyakorolt zenei hatások jelentek meg a zenekarok repertoárjában. A könnyebbeket az úttörőzenekar, a nehezebbeket a Hot Brass Band kapta. A zenei hatások máig tartanak és remélem még sokáig folytatódnak. Manapság nagyon érdekel Jacob Collier, Hiromi Uehara, Cory Henry, Várallyay Petra, Borbély Mihály, Elek István, Gadó Gábor, Esperanza Spalding, Cécile McLorin Salvant stb. munkássága. És mindig jönnek új felfedezettek!!!

A zenekar alapításának előzményei.

1977-ben kerültem kezdőtanárként a kanizsai Állami Zeneiskolába rézfúvóstanárnak. Elődöm, volt tanárom Bogáthy József kb. 1974-ben hagyta ott a kanizsai zeneiskolát. Úgy emlékszem 1968-ban került oda. A kb. hat éve alatt sikerült a városban, egyrészt az Úttörőház és az Ipari Szakmunkásképző fenntartásában fúvószenekart alapítania. A városban ekkor katonazenekar is működött. Mindez elvárásként jelent meg előttem. A Bogáthy féle zenekarból 1977-re alig maradt valaki. A megmaradt hangszerek is elhanyagolt állapotban voltak, többek között az első világháborús Stowasser hangszerek. A jelentkező gyerekek többsége trombitálni akart, így alig jutott harsonára, tenor-baritonkürtre, vadászkürtre valaki. Ahogy múlt az idő, egyre több hangszert sikerült vásárolni és a hiányhangszerek is beteltek, de még mindig nem volt elég belőlük. 

Először a fontos felkéréseknek kellett eleget tennem. Pl. ünnepségeken (ott általában megoldottam trombita fanfárokkal), ballagásokon (oda át kellett hangszerelnem a ballagási dalokat). Általában mindent át és meg kellett hangszerelnem, illetve keresnem kellett olyan darabokat, amit valahogyan elő tudtunk adni. Az évek múlásával, ahogy egyre több növendékem lett, bővültek a lehetőségeim.

Volt néhány év kezdeti szakasz, amikor még keveredtek a gyerekek a későbbi Hot Brass Band tagjaival, valamint az első évek egy hagyományos fúvószenekar alapítását célozták meg. Igazából a közel 10 évig tartó igazi profil talán 1979-től datálható.

A kezdeti időszak fúvószenekari próbálkozásaitól hamar megváltam. Magam sem szerettem az „indulós” fúvószenét. Volt egy elképzelésem: talán a gyerekek számára ismert populáris stílusú darabok, jazz-os darabok, mint pozitív motiváció segítik a célt, a gyerekek hangszeres tudásának fejlesztését. Forradalmi tettnek számított a 80-as években a populáris, jazz-os repertoár, a zenekari összeállítás (fúvósok, szinti, gitár, dob, basszus). Amikor a hetvenes évek végén Gershwin dalokat adtak elő tanítványaim a zeneiskolában, a kollégák nagyon furcsán néztek rám! Azóta a tantervekbe is bekerülhettek az igényes könnyűzenei darabok, bár Gershwin nem nevezhető könnyűzenének.

Már szakiskolás koromtól kezdve érdekelt a jazz, főleg a jazz elmélete. Több spirálfüzetet teleírtam magnóról leírt darabokkal. Sokat hangszereltem belőlük mindenféle együttesre. Már akkor kacsingattam a zeneszerzés és improvizáció felé is.

Ebben az időben nem lehetett kapni jazz-kottákat, külföldieket egyáltalán nem. Jazz ismereteim bővítése érdekében magántanulmányokat folytattam Gadó Gábornál, Süle Lászlónál. Látogattam órákat a „jazz-tanszakon” Friedrich Károlynál, Gonda Jánosnál. A rendszeres szakmai és elméleti továbbképzéseken kívül három alkalommal részt vettem a Tatabányai Nemzetközi Zenei Tábor munkájában. Szakiskolában Kircsi László tanította a zenetörténetet, aki a klasszikusok mellett megismertetett bennünket az indiai zenével, az éppen akkor friss Jézus Krisztus Szupersztár zenéjével, s természetesen a XX. Századi avantgárd zenei stílusokkal, előadókkal. Mindezt a nyitottságot igyekeztem átvenni.

Már a konziban is érdekelt a hangszerelés, a különféle hangszerek működése. Ebben segített a jazz iránti érdeklődésem is. Abban az időben (70-es, 80-as évek) nagyon kevés jazzkottát lehetett megszerezni, azokat is csak ismerősökön keresztül. Maga a műfaj megismerése is korlátozott volt. A konzis éveim kedvenc populáris zenéi még a rockzenéhez kapcsolódtak. Led Zeppelin, Deep Purple, Black Sabbath, Chicago, Earth, Wind & Fire, Emerson, Lake & Palmer, Santana stb. 1973-ban halottam először a Chase, a Brecker Braders, Spyro Gyra, Blood, Sweat and Tears, Colosseum, Weather Report, The Mahavishnu Orchestra együttesekről. Ezután további előadók kerültek az érdeklődési körömbe: Pat Metheny, Herbie Hancock, Miles Davis, Chick Corea, George Benson, Wes Montgomery, Maynard Ferguson, Al Di Meola, Lenny White, Stanley Clarke, Billy Cobham, Jaco Pastorius stb. Mindezen együttesek és előadók nagy hatással voltak rám. Mindenáron ki akartam deríteni ezeket az érdekes zeneszerzői, hangszerelési és hangszeres fogásokat, amiket hallottam. No, de hol hallottam? Ócska minőségű magnófelvételek álltak rendelkezésemre, amelyekből spirálfüzetekbe írtam a sokszor meghallgatott zenei részleteket. Leginkább Brecker Brothers zenéje érdekelt. Főiskolás koromban ismertem meg a még talán általános iskolába járó Gadó Gábort, aki egy zseni volt és az ma is, a velejáró minden nehézséggel együtt. Baráti kapcsolatba kerültünk. Hatása, beszélgetéseink, az általa megismertetett zenék sokáig hatással voltak rám. A főiskolán alapítottunk egy zenekart, amit én vezettem MF8 néven. Műszaki Főiskola 8 tagú zenekara a jelentése. Tagjai főiskolás társaim és a műszaki főiskola hallgatói voltak, és néhány külsős. A basszusgitáros Gayer Ferenc volt, aki ma a Jazz-szövetség elnöke, a Budapest Ragtime Band vezetője. Néha beszállt hozzánk Muck Ferenc is. Én itt gitároztam.

Közben – ne felejtsük el – klasszikus zenét tanultam. Pl. középiskolás koromban gyakran beültem a szepetneki könyvtárba, ahol Bach fugákat hallgattam. Nagyon kedveltem Hidas Frigyes zenéjét, katartikus hatással volt rám Mozart Don Giovanni-ja, Bartók és Kodály mindig a kedvenceim közé tartoztak. Főiskolás koromban énekeltem a Liszt Kórusban, ahol szinte végigénekeltük a nagy oratóriumokat, passiókat és miséket. Mindez a hetvenes évek hatása! Zenei ízlés szempontjából mindenevő voltam. Sokat segített ebben zenetörténet tanárom Kircsi László, aki rendkívül nyitott ember volt. Ezt a nyitottságot próbáltam és próbálom megőrizni. Mára el is jutottam a hangszín alapú zenéhez.

Katonaéveim alatt (1976) közeli barátságba kerültem Elek Istvánnal, ez a barátság azóta is tart. 

Fontos volt számomra – a hangszerelési feladatokból adódott -, hogy a klasszikus zeneelméleti ismereteimet karban tartsam, fejlesszem. Ebből adódóan részt vettem a zeneiskola továbbtanulóinak zeneelméleti felkészítő tevékenységében. A felkészítési munka problémáiból adódott, hogy a 90-es évek elejétől a figyelmem a számítógép képességfejlesztésben történő alkalmazása felé fordult. l990-óta az érdeklődésem a számítógép kreativitást fejlesztő lehetőségei felé fordult. Eleinte főként a zenével kapcsolatos szoftverek érdekeltek, később megismerkedtem az irodai és a grafikus alkalmazásokkal is. A tapasztalatokból adódott a gondolat, itt egy lehetőség a korai zenei kreativitás megtartására az alapfokú zeneoktatásban. Míg az előképzőben és az első szolfézs osztályokban vannak nyomok a kreativitás fejlesztésére, addig később ez valahogy elmarad, és utóbb már, ha improvizálni vagy alkotni kellene, nem megy. Elkezdtem dolgozni ezen a problémán. A munka során ismertségre tettem szert a szakterületen.

A területen elért ismertségem miatt1998-ban az alapfokú művészeti iskolák követelményei és tantárgyi programjai előkészítésekor az a megtiszteltetés ért, hogy felkértek egy speciális, kifejezetten a számítógép-szintetizátor relációra írt tanterv megírására. A programot 1999-ben adták ki. Lektoraim Jeney Zoltán és Szigetvári Andrea zeneakadémiai professzorok voltak.

Lehetőségem és felelősségem tantárgyam fejlesztése, miután a tantervet alkalmam volt 1998-ban kidolgozni és 2009-ben a módosítási feladatokat elvégezni. A tantárgyfejlesztői munka folyamatos feladat, nagy kihívás számomra. A fejlesztői munkán belül a kreativitással, az improvizációval foglalkozok célzottan.

Az 1993-1919-ig tartott igazgató tevékenységem külön fejezetet érdemel.

Most, hogy 2019.08.01-től nyugdíjas vagyok, egyre inkább érzem, hogy szükségem van nagyobb rendre a dolgaimban. Most, hogy több időm van, lehetőséget kaptam, hogy rendszerezzem és befejezzem a kész, illetve félbehagyott munkáimat.  Nyugdíjasként kevés óraszámban taníthatok. 48 éve tanítok.

Szakmai életpályámon nagy lehetőségeket kaptam, amelyeket igyekeztem megragadni. Óriási feladat az általam írt tanterv, a számítógépes zene” tárgy gondozása, fejlesztése. A további szakmai életemet ennek a fő iránynak szeretném szentelni. Ebben az évben már második alkalommal mentorálom a Zeneakadémia végzős zenei médiaművész szakának végzős tanárképzőseit.

Visszatekintés a HBB-s időkre csodálatos felfrissülés számomra, és megértését jelenti életem jelenlegi szakaszának.

Baráth Zoltán

2024. 02. 20.

Oh, azok a nyolcvanas évek!

Volt 1×1 zenekar rendezvénye a „Zene világnapja” alkalmából.

-Egy pedagógus számára a legnagyobb öröm, ha még sok év távlatából is emlékeznek rá, és főleg az nagy öröm, ha munkájának még vannak „maradványai” és van eredménye. A kb. 1978-tól a 90-es évek elejéig működő, Fabik Károly Úttörőházban működő Úttörőzenekar egyik tagja Domján Attila kezdeményezésére 2022. október elsejére, a Zene Világnapjára összehívta tagjait. A kezdeményezés telefonon, illetve facebook-on terjedt. Hamarosan félszázan csatlakoztak. Attila megkeresett az ötlettel, aminek én nagyon örültem. Elkezdtük összeírni a tagokat. Sajnos az idő vasfoga (a régi dokumentumok), és az emlékezetem gyengesége biztosan kihagyott néhány fontos embert. A dokumentumokon és az emlékezetünkön kívül még a fényképekre tudtunk hagyatkozni. Sajnos volt, akit így sem tudtunk azonosítani. Voltak tagok, akik évekig tagjai voltak az együttesnek, s voltak, akik csak rövid ideig, viszont jelentős szerepléseken vettek részt.

A zenekar alapításának előzményei.

1977-ben kerültem kezdőtanárként a kanizsai Állami Zeneiskolába rézfúvóstanárnak. Elődöm, volt tanárom Bogáthy József kb. 1974-ben hagyta ott a kanizsai zeneiskolát. Úgy emlékszem 1968-ban került oda. A kb. hat éve alatt sikerült a városban, egyrészt az Úttörőház és az Ipari Szakmunkásképző fenntartásában fúvószenekart alapítania. A városban ekkor katonazenekar is működött. Mindez egyfajta elvárásként jelent meg előttem. A Bogáthy féle zenekarból 1977-re alig maradt valaki. A megmaradt hangszerek is elhanyagolt állapotban voltak, többek között az első világháborús Stowasser hangszerek. A jelentkező gyerekek többsége trombitálni akart, így alig jutott harsonára, tenor-baritonkürtre, vadászkürtre valaki. Ahogy múlt az idő egyre több hangszert sikerült vásárolni és a hiányhangszerek is beteltek, de még mindig nem volt elég belőlük. 

Először a fontos felkéréseknek kellett eleget tennem. Pl. ünnepségeken (ott általában megoldottam trombita fanfárokkal), ballagásokon (oda át kellett hangszerelnem a ballagási dalokat). Általában mindent át és meg kellett hangszerelnem, illetve keresnem kellett olyan darabokat, amit valahogyan elő tudtunk adni. Az évek múlásával, ahogy egyre több növendékem lett, bővültek a lehetőségeim.

Volt néhány év kezdeti szakasz, amikor még keveredtek a gyerekek a későbbi Hot Brass Band tagjaival, valamint az első évek egy hagyományos fúvószenekar alapítását célozták meg. Igazából a közel 10 évig tartó igazi profil talán 1982-től datálható.

A kezdeti időszak fúvószenekari próbálkozásaitól hamar megváltam. Magam sem szerettem az „indulós” fúvószenét. Volt egy elképzelésem: talán a gyerekek számára ismert populáris stílusú darabok, gyerek és úttörődalok popzenésített összeállítása megnyerő számukra, könnyen elsajátítják, s a pozitív motíváció segíti a célt, a gyerekek hangszeres és énekes tudásának fejlesztését. Forradalmi tettnek számított a 80-as években a populáris repertoár, a zenekari összeállítás (fúvósok, szinti, dob, basszus, énekesek). Amikor a hetvenes évek végén Gershwin dalokat adtak elő tanítványaim a zeneiskolában, a kollégák nagyon furcsán néztek rám! Azóta a tantervekbe is bekerülthettek az igényes könnyűzenei darabok, bár Gershwin nem nevezhető könnyűzenésznek.

A hangszerösszeállításban végül sikerült elérnem, hogy voltak a trombitások mellett kürtösök, harsonások, tuba, fuvola, fagott, klarinétosok, szaxofonosok; az alap: dob, basszusgitár (amit rendszerint én játszottam), gitár, billentyű és énekesek (általában 4-en, de voltak 6-an is) A rézfúvósokat én képeztem a zeneiskolában, a fafúvósokat a kollégák, egy “tanult” dobosunk volt, egy “tanult” billentyűsünk, a gitárost amatőr tanár tanította, az énekesek általános iskolában tanultak éneket, ajánlásokra kerültek a zenekarba. Az énekesek később mozgáskoreográfiát is előadtak. Mindez óriási kihívás a zenekarvezetőnek. Honnan mindehhez az affinítás? 

Már a konziban is érdekelt a hangszerelés, a különféle hangszerek működése. Ebben segített a jazz iránti érdeklődésem is. Abban az időben (70-es, 80-as évek) nagyon kevés  jazzkottát lehetett megszerezni, azokat is csak ismerősökön keresztül. Maga a műfaj megismerése is korlátozott volt. A konzis éveim kedvenc populáris zenéi még a rockzenéhez kapcsolódtak. Led Zeppelin, Deep Purple, Black Sabbath, Chicago, Earth, Wind & Fire, Emerson, Lake & Palmer, Santana stb. 1973-ban halottam először a Chase, a Brecker Braders, Spyro Gyra, Blood, Sweat and Tears, Colosseum, Weather Report, The Mahavishnu Orchestra együttesekről. Ezután további előadók kerültek az érdeklődési körömbe: Pat Metheny, Herbie Hancock, Miles Davis, Chick Corea, George Benson, Wes Montgomery, Maynard Ferguson, Al Di Meola, Lenny White, Stanley Clarke, Billy Cobham, Jaco Pastorius stb. Mindezen együttesek és előadók nagy hatással voltak rám. Mindenáron ki akartam deríteni ezeket az érdekes zenszerzői, hangszerelési és hangszeres fogásokat, amiket hallottam. No, de hol hallottam? Ócska minőségű magnófelvételek álltak rendelkezésemre, amelyekről spirálfüzetekbe írtam a sokszor meghallgatott zenei részleteket. Leginkább Brecker Brothers zenéje érdekelt. Főiskolás koromban ismertem meg a még talán általános iskolába járó Gadó Gábort, aki egy zseni volt és az ma is, a velejáró minden nehézséggel együtt. Baráti kapcsolatba kerültünk. Hatása, beszélgetéseink, az általa megismertetett zenék sokáig hatással voltak rám. A főiskolán alapítottunk egy zenekart, amit én vezettem MF8 néven. Műszaki Főiskola 8 tagú zenekara a jelentése. Tagjai főiskolás társaim és a műszaki főiskola hallgatói voltak, és néhány külsős. A basszusgitáros Gayer Ferenc volt, aki ma a Jazz-szövetség alelnöke, a Budapest Ragtime Band vezetője. Néha beszált hozzánk Muck Ferenc is. Én itt gitároztam. Ennek az együttesnek a repertoárjában voltak az Osibisa dalok.

Katonaéveim alatt (1976) közeli barátságba kerültem Elek Istvánnal, ami azóta is tart. 

Közben – ne felejtsük el – klasszikus zenét tanultam. Pl. középiskolás koromban gyakran beültem a szepetneki könyvtárba, ahol Bach fugákat hallgattam. Nagyon kedveltem Hidas Frigyes zenéjét, katartikus hatással volt rám Mozart Don Giovanni-ja, Bartók és Kodály mindig a kedvenceim közé tartoztak. Főiskolás koromban énekeltem a Liszt Kórusban, ahol szinte végigénekeltük a nagy oratóriumokat, passiókat és miséket. Mindez a hetvenes évek hatása! Zenei izlés szempontjából mindenevő voltam. Sokat segített ebben zenetörténet tanárom Kircsi László, aki rendkívül nyitott ember volt. Ezt a nyitottságot próbáltam és próbálom megőrizni. Mára el is jutottam a hangszín alapú zenéhez.

A rám gyakorolt zenei hatások megjelentek a zenekarok repertoárjában. A könnyebbeket az úttörőzenekar, a nehezebbeket a Hot Brass Band kapta. A zenei hatások máig tartanak és remélem még sokáig folytatódnak. Manapság nagyon érdekel Jacob Collier, Hiromi Uehara, Cory Henry, Várallyay Petra, Borbély Mihály, Elek István, Gadó Gábor, Esperanza Spalding, Cécile McLorin Salvant stb. munkássága.

Tulajdonképpen ezt a visszatekintést és elemzést (ami rendkívül felületes) Domján Attila felkérése okozta. Vissza kellett hozni ezeket az emlékeket is, amelyek alapvetően a zenekar repertoárjának magyarázatául szolgálhatnak. Hát! Sokáig tartott. Olyan nagy és érdekes utat jártam be azóta.

Az összehívás ötletét hamar követte, hogy hát játszani is kellene valamit a régi repertoárból. Miután nyugdíjba mentem elkezdtem összeszedni a régi irományaimat, s elkezdtem digitalizálni őket. Előkerültek a régi képek. Némelyekre rácsodálkoztam, jé ott is voltunk? Atillával aztán közösen átnéztük a képeket, így próbáltuk azonosítani a tagokat, sokakat nem sikerült. A rendezvényen szedtük össze közösen az általunk elfelejtett tagokat. Nekem maradt egy kézzel írott névsorom, azt egészítettük ki. A repertoár is egy hasonló papírfecnin maradt meg, de csak a repertoár egy szűk szeletét tartalmazta. Ne felejtsük el, hogy a legjobb időszakban képesek voltunk egy óra hosszatt játszani.

Az én feladatom a repertoár kiválasztása volt. Azt beszéltük meg, hogy legyen egyszerű, lehetőleg minden játszani szándékozó által eljátsztható, de ne tartalmazzon mozgalmi dalokat a műsor. Mindezeken kívül meghatározó volt, hogy van-e egy olyan, lehetőleg kanizsai alap, amire a megszólalást alapozni lehet. Attila mérte fel a helyzetet. Szeptember közepén úgy látszott, hogy minden a legoptimálisabban alakul. Kőfalvi a dobnál, öcsém Baráth Sándor a basszusgitáros, Szántó Laci a billentyűs és az énekesek közül Gerócs Éva és Kollár Judit, Solti Gabi mindenképpen ott lesz. Erre már lehetett alapozni! Éva és Judit máig gyakorló énekesek.

Közben már járt az agyam a repertoáron. Állandóan az Osibisa Woyaya-ja kísértett a fejemben. Mára értettem meg miért. Először arra gondoltam ez a dal reprezentálja leginkább az akkori helyzetünket. Arra gondoltam az angol szöveg talán nem mindenki számára érthető, ezért késztetést éreztem egy saját szöveg elkészítésére. Ennek végső okát a rendezvényen a Woyaya felkonferálása előtt értettem meg. Ez a szöveg elhúnyt tagunk Ladeczki László és segítőnk Nemere László emlékére született meg. Talán onnan a másvilágból küldték rám a késztetést, bár semmi ilyesmiben nem hiszek. Gondoltam így bekonferálom, de hamar beláttam nem tudtam volna, ezért vallom be most itt.

Kollár Judit miatt egyértelmű volt a “Tizedik szülinapom”. Kellett egy kezdő szám a “Szentek bevonulása”. A többi egyértelműen az akkori életérzésekről kellett, hogy szóljon, ezért került a műsorba a “Házibuli I.” fődala, és a saját számokat erősítő “Csillebérci búcsúdal”. Az első próba után vérszemet kaptak a tagok, s főleg Horvát Zsolt késztetésére bevettük még a műsorba Osibisa “Cofee Song”-ját. Ok! Összeállt az elképzelés, de a kottákat is meg kellett írni. Tulajdonképpen csak töredédek maradtak a korábbi hangszerelésekből. Tehát ezt a 6 számot újra kellett hangszerelnem. Szerencsére ma már nem csak a kottapapír, ceruza áll a rendelkezésemre, hanem a Sibelius kottagrafikus program is, amivel jóval gyorsabban elkészíthettem a hangszereléseket. Így is sokáig tartott, és máig tudnék javítani rajtuk. Az akkori egyszerű hangszereléseket igyekeztem a számoknak megfelelően jobban elkészíteni. Megvolt ennek az ára, pl. az Osibisa-nál. Ezt csak azoknak írom, akik ezt észrevették.

Két próba áll rendelkezésünkre. Az énekeseket pedig, és néhány kanizsai zenészt külön összehívtam.

Kiderült, hogy főleg a magas szólamokból áll majd a zenekar, ezért megkértem a korábban sokszor kísegítőként résztvevő Vámos Bélát és az Orff Ütőegyüttes vezetőjét Fekete Melindát a közreműködésre. Az első próbán a zeneiskolában minden szükséges felszerelés alapból rendelkezésünkre állt. Köszönjük Melindának! A Honvéd Kaszinóban viszont kellett a felszerelés. Ezt Szántó Laci biztosította, lemondva egy jó hakniját, ezzel tulajdonképpen nagy anyagi áldozatot hozva. Köszönjük Neki!!!

A felszerelés beállítása így sok időt elvett a próbából. Valahogy végigverekedtük magunkat a repertoáron. Azért az érdekes volt, amikor próba nélkül beült néhány trombitás a szereplésre! 

Végül a zenekar a vártnál jobban teljesített, csak Attila és én steresszeltem, -milyen lesz a játékminőség? Az elmúlt közel 40 év technikai fejlődése sokat javított a játékunkon. Öcsém egy szuper dobot hozott (Gretsch), meg basszusgitárt is (Marcus Miller) – sajnos bundnélküli volt, így némi próbálkozás után lemondtam róla. Egy kanizsai, Attila kérésére adott egy (Paul Mc Cartney féle) basszusgitárt. Szántó Laci hozta a szintijeit. Ezek azért nem olyanok voltak, mint amin Ladeczki Lacinak kellett játszania. Az egy gyermekméretű játék Yamaha volt. Ezeken kívül profi erősítő, keverő és mikrofonok álltak rendelkezésünkre.

Végül a következők játszottak a rendezvényen:

Baráth Sándor dob

Domján Attila tr.

Fekete Melinda a.sz. m.v.

Fiskovics Béla tr.

Gerócs Éva ének

Horváth Zsolt tr.

Janda Balázs gitár

Kollár Judit ének

Koloti Béla tr.

Kummer Nándor tuba

Nagy Antal tr.

Polai Zoltán tr.

Scheier Gábor fuvola

Solti Gabi ének

Szántó László szintik

Tóth Géza tr.

Törgyekes Szabolcs tr.

Vámos Béla t.s. m.v

A volt tagok között vannak néhányan, akik profi muzsikusok lettek, vannak akik máig zenélnek, de elmondhatni, hogy mindegyikük szereti a zenét. Zenészek lettek: Horváth Zsolt, Papócsi Róbert, Kőfalvi Csaba, és lehetett volna Ladeczki László is.

Visszatérve az előzményekre: szerintem jó választás volt 2022. október 1., szombat, a Honvéd Kaszinó és az, hogy ez volt a “Zene Világnapja”. Hivatkozva a bevezőben leírtakra, ennek a zenekarnak a hatása, mármint a zenetanulásban kifejtett hatása és a zeneszeretetre kifejtett hatása ezer szállal fűzik a zeneiskolához, a zenetenuláshoz, ezért csatlakoztunk a zeneiskola zene világnapi programjaihoz. Az is jól alakult, hogy Kőfalvi Csilla csatlakozott az esthez előadásával. Érdekes volt a 80-as évekről szóló személyes megközelítése az előadásában. 

A találkozó ötlete bennem is elindította a visszaemlékezést, a nosztalgiázást. Mélyre kellett ásni. Annyira a mában élünk. Olyan nagy az időbeli távolság. Nekem a 80-as évek rendkívül fontosak voltak. Sok mindent csináltam egyszerre. Talán túl sokat is. Ezért kellett befejeznem a zenekari munkát is. Ebben az időintervallumban nősültem meg (1983), ekkoriban született első gyermekem, fiam István (1987), költöztünk, felújítottunk. Ekkor volt a Hot Brass Band időszaka is, heti 3 próbával. Jártam szimfonikus zenekarra, kórusra. Hangszereltem és játszottam  a tanári fúvósötösben. Hétvégente zenéltem. Egyszóval sok volt, és a család gyarapodásával egyre több lett. A próbahelyszínek is megszűntek, problémásak lettek. –

Hol voltak ezek a próbahelyszínek? Az első időben a Fabik Károly Úttörőházban. Itt meg kell említenem Dömötör Miklósnét, aki nagyon támogatott bennünket és nem szólt bele a zenekar repertoárjába. Utána kerültünk a mai Honvéd Kaszinóba, ahol Ernszt Katalin volt az igazgató. Ő kiemeleten támogatott bennünket, még dalt is írt az együttes számára. Férje Nemere László pedig állandó segítője lett az együttesnek. Korai halála megrázott minannyiunkat.

Ebben az időszakban fontos események történtek a jövő szempontjából. Pl. 

Fantasztikusak voltak a táborok Csillebércen, Fonyódligeten, szinte a sztárolásig menő siker. 

Voltunk Ausztriában. 

Az utcazenélések (Vörösmarty téren, Fonyódi mólón stb.) 

1993-ban, amikor a zeneiskola igazgatója lettem, ezeket a zenekari tapasztalatokat építettem be az iskola pedagógiai programjába. Az együttesek megalakításának fontossága, azok táboroztatása, gyermekközpontú repertoár építés, szereplések stb. Így jött létre az iskolában a fúvószenekar, az Orff Ütőegyüttes, a vonószenekar, a különféle kisebb együttesek, kamaracsoportok. A kollégák ma is alkalmazzák a kamarázást az órákon, a kreativitást a zenetanításban: módszertanok, különféle műfajú darabok, improvizáció stb. 

Visszatérve a rendezvényre,

Egy zenekarvezető számára akkor ér véget a fellépés, amikor pár nap után visszahallgatja a hangfelvételt vagy videót, ezért nem tud igazán felszabult lenni, miután végetért a koncert. Mára már ez is megtörtént, s úgy gondolom, hogy a lehetőségekhez képest igazán jól szólt a zenekar.

Az összejövetel alapvető célja, hogy lássuk ilyen nagy idő után egymást nem volt maradéktalan. Sokan nem voltak ott, akik hoszabb ideig voltak az együttes tagjai, illetve fontos programokon vettek részt. Azok viszont, akik eljöttek – úgy láttam – maradéktalanul jól érezték magukat. Hajnalig folyt a beszélgetés. Igazán megható volt számomra, hogy sokan mennyire fontos emlékeik között tartják számon ezeket az éveket. 

Megemlékeztünk halottainkról. Megnéztük a felújított videofelvételeket. 

Most itt ülünk nálunk Attilával, s megpróbáljuk értékelni, elemezni a rendezvényt.

Oh, azok a nyolcvanas évek!

Volt 1×1 zenekar rendezvénye a „Zene világnapja” alkalmából.

-Egy pedagógus számára a legnagyobb öröm, ha még sok év távlatából is emlékeznek rá, és főleg az nagy öröm, ha munkájának még vannak „maradványai” és van eredménye. A kb. 1978-tól a 90-es évek elejéig működő, Fabik Károly Úttörőházban működő Úttörőzenekar egyik tagja Domján Attila kezdeményezésére 2022. október elsejére, a Zene Világnapjára összehívta tagjait. A kezdeményezés telefonon, illetve facebook-on terjedt. Hamarosan félszázan csatlakoztak. Attila megkeresett az ötlettel, aminek én nagyon örültem. Elkezdtük összeírni a tagokat. Sajnos az idő vasfoga (a régi dokumentumok), és az emlékezetem gyengesége biztosan kihagyott néhány fontos embert. A dokumentumokon és az emlékezetünkön kívül még a fényképekre tudtunk hagyatkozni. Sajnos volt, akit így sem tudtunk azonosítani. Voltak tagok, akik évekig tagjai voltak az együttesnek, s voltak, akik csak rövid ideig, viszont jelentős szerepléseken vettek részt.

A zenekar alapításának előzményei.

1977-ben kerültem kezdőtanárként a kanizsai Állami Zeneiskolába rézfúvóstanárnak. Elődöm, volt tanárom Bogáthy József kb. 1974-ben hagyta ott a kanizsai zeneiskolát. Úgy emlékszem 1968-ban került oda. A kb. hat éve alatt sikerült a városban, egyrészt az Úttörőház és az Ipari Szakmunkásképző fenntartásában fúvószenekart alapítania. A városban ekkor katonazenekar is működött. Mindez egyfajta elvárásként jelent meg előttem. A Bogáthy féle zenekarból 1977-re alig maradt valaki. A megmaradt hangszerek is elhanyagolt állapotban voltak, többek között az első világháborús Stowasser hangszerek. A jelentkező gyerekek többsége trombitálni akart, így alig jutott harsonára, tenor-baritonkürtre, vadászkürtre valaki. Ahogy múlt az idő egyre több hangszert sikerült vásárolni és a hiányhangszerek is beteltek, de még mindig nem volt elég belőlük. 

Először a fontos felkéréseknek kellett eleget tennem. Pl. ünnepségeken (ott általában megoldottam trombita fanfárokkal), ballagásokon (oda át kellett hangszerelnem a ballagási dalokat). Általában mindent át és meg kellett hangszerelnem, illetve keresnem kellett olyan darabokat, amit valahogyan elő tudtunk adni. Az évek múlásával, ahogy egyre több növendékem lett, bővültek a lehetőségeim.

Volt néhány év kezdeti szakasz, amikor még keveredtek a gyerekek a későbbi Hot Brass Band tagjaival, valamint az első évek egy hagyományos fúvószenekar alapítását célozták meg. Igazából a közel 10 évig tartó igazi profil talán 1982-től datálható.

A kezdeti időszak fúvószenekari próbálkozásaitól hamar megváltam. Magam sem szerettem az „indulós” fúvószenét. Volt egy elképzelésem: talán a gyerekek számára ismert populáris stílusú darabok, gyerek és úttörődalok popzenésített összeállítása megnyerő számukra, könnyen elsajátítják, s a pozitív motíváció segíti a célt, a gyerekek hangszeres és énekes tudásának fejlesztését. Forradalmi tettnek számított a 80-as években a populáris repertoár, a zenekari összeállítás (fúvósok, szinti, dob, basszus, énekesek). Amikor a hetvenes évek végén Gershwin dalokat adtak elő tanítványaim a zeneiskolában, a kollégák nagyon furcsán néztek rám! Azóta a tantervekbe is bekerülthettek az igényes könnyűzenei darabok, bár Gershwin nem nevezhető könnyűzenésznek.

A hangszerösszeállításban végül sikerült elérnem, hogy voltak a trombitások mellett kürtösök, harsonások, tuba, fuvola, fagott, klarinétosok, szaxofonosok; az alap: dob, basszusgitár (amit rendszerint én játszottam), gitár, billentyű és énekesek (általában 4-en, de voltak 6-an is) A rézfúvósokat én képeztem a zeneiskolában, a fafúvósokat a kollégák, egy “tanult” dobosunk volt, egy “tanult” billentyűsünk, a gitárost amatőr tanár tanította, az énekesek általános iskolában tanultak éneket, ajánlásokra kerültek a zenekarba. Az énekesek később mozgáskoreográfiát is előadtak. Mindez óriási kihívás a zenekarvezetőnek. Honnan mindehhez az affinítás? 

Már a konziban is érdekelt a hangszerelés, a különféle hangszerek működése. Ebben segített a jazz iránti érdeklődésem is. Abban az időben (70-es, 80-as évek) nagyon kevés  jazzkottát lehetett megszerezni, azokat is csak ismerősökön keresztül. Maga a műfaj megismerése is korlátozott volt. A konzis éveim kedvenc populáris zenéi még a rockzenéhez kapcsolódtak. Led Zeppelin, Deep Purple, Black Sabbath, Chicago, Earth, Wind & Fire, Emerson, Lake & Palmer, Santana stb. 1973-ban halottam először a Chase, a Brecker Braders, Spyro Gyra, Blood, Sweat and Tears, Colosseum, Weather Report, The Mahavishnu Orchestra együttesekről. Ezután további előadók kerültek az érdeklődési körömbe: Pat Metheny, Herbie Hancock, Miles Davis, Chick Corea, George Benson, Wes Montgomery, Maynard Ferguson, Al Di Meola, Lenny White, Stanley Clarke, Billy Cobham, Jaco Pastorius stb. Mindezen együttesek és előadók nagy hatással voltak rám. Mindenáron ki akartam deríteni ezeket az érdekes zenszerzői, hangszerelési és hangszeres fogásokat, amiket hallottam. No, de hol hallottam? Ócska minőségű magnófelvételek álltak rendelkezésemre, amelyekről spirálfüzetekbe írtam a sokszor meghallgatott zenei részleteket. Leginkább Brecker Brothers zenéje érdekelt. Főiskolás koromban ismertem meg a még talán általános iskolába járó Gadó Gábort, aki egy zseni volt és az ma is, a velejáró minden nehézséggel együtt. Baráti kapcsolatba kerültünk. Hatása, beszélgetéseink, az általa megismertetett zenék sokáig hatással voltak rám. A főiskolán alapítottunk egy zenekart, amit én vezettem MF8 néven. Műszaki Főiskola 8 tagú zenekara a jelentése. Tagjai főiskolás társaim és a műszaki főiskola hallgatói voltak, és néhány külsős. A basszusgitáros Gayer Ferenc volt, aki ma a Jazz-szövetség alelnöke, a Budapest Ragtime Band vezetője. Néha beszált hozzánk Muck Ferenc is. Én itt gitároztam. Ennek az együttesnek a repertoárjában voltak az Osibisa dalok.

Katonaéveim alatt (1976) közeli barátságba kerültem Elek Istvánnal, ami azóta is tart. 

Közben – ne felejtsük el – klasszikus zenét tanultam. Pl. középiskolás koromban gyakran beültem a szepetneki könyvtárba, ahol Bach fugákat hallgattam. Nagyon kedveltem Hidas Frigyes zenéjét, katartikus hatással volt rám Mozart Don Giovanni-ja, Bartók és Kodály mindig a kedvenceim közé tartoztak. Főiskolás koromban énekeltem a Liszt Kórusban, ahol szinte végigénekeltük a nagy oratóriumokat, passiókat és miséket. Mindez a hetvenes évek hatása! Zenei izlés szempontjából mindenevő voltam. Sokat segített ebben zenetörténet tanárom Kircsi László, aki rendkívül nyitott ember volt. Ezt a nyitottságot próbáltam és próbálom megőrizni. Mára el is jutottam a hangszín alapú zenéhez.

A rám gyakorolt zenei hatások megjelentek a zenekarok repertoárjában. A könnyebbeket az úttörőzenekar, a nehezebbeket a Hot Brass Band kapta. A zenei hatások máig tartanak és remélem még sokáig folytatódnak. Manapság nagyon érdekel Jacob Collier, Hiromi Uehara, Cory Henry, Várallyay Petra, Borbély Mihály, Elek István, Gadó Gábor, Esperanza Spalding, Cécile McLorin Salvant stb. munkássága.

Tulajdonképpen ezt a visszatekintést és elemzést (ami rendkívül felületes) Domján Attila felkérése okozta. Vissza kellett hozni ezeket az emlékeket is, amelyek alapvetően a zenekar repertoárjának magyarázatául szolgálhatnak. Hát! Sokáig tartott. Olyan nagy és érdekes utat jártam be azóta.

Az összehívás ötletét hamar követte, hogy hát játszani is kellene valamit a régi repertoárból. Miután nyugdíjba mentem elkezdtem összeszedni a régi irományaimat, s elkezdtem digitalizálni őket. Előkerültek a régi képek. Némelyekre rácsodálkoztam, jé ott is voltunk? Atillával aztán közösen átnéztük a képeket, így próbáltuk azonosítani a tagokat, sokakat nem sikerült. A rendezvényen szedtük össze közösen az általunk elfelejtett tagokat. Nekem maradt egy kézzel írott névsorom, azt egészítettük ki. A repertoár is egy hasonló papírfecnin maradt meg, de csak a repertoár egy szűk szeletét tartalmazta. Ne felejtsük el, hogy a legjobb időszakban képesek voltunk egy óra hosszatt játszani.

Az én feladatom a repertoár kiválasztása volt. Azt beszéltük meg, hogy legyen egyszerű, lehetőleg minden játszani szándékozó által eljátsztható, de ne tartalmazzon mozgalmi dalokat a műsor. Mindezeken kívül meghatározó volt, hogy van-e egy olyan, lehetőleg kanizsai alap, amire a megszólalást alapozni lehet. Attila mérte fel a helyzetet. Szeptember közepén úgy látszott, hogy minden a legoptimálisabban alakul. Kőfalvi a dobnál, öcsém Baráth Sándor a basszusgitáros, Szántó Laci a billentyűs és az énekesek közül Gerócs Éva és Kollár Judit, Solti Gabi mindenképpen ott lesz. Erre már lehetett alapozni! Éva és Judit máig gyakorló énekesek.

Közben már járt az agyam a repertoáron. Állandóan az Osibisa Woyaya-ja kísértett a fejemben. Mára értettem meg miért. Először arra gondoltam ez a dal reprezentálja leginkább az akkori helyzetünket. Arra gondoltam az angol szöveg talán nem mindenki számára érthető, ezért késztetést éreztem egy saját szöveg elkészítésére. Ennek végső okát a rendezvényen a Woyaya felkonferálása előtt értettem meg. Ez a szöveg elhúnyt tagunk Ladeczki László és segítőnk Nemere László emlékére született meg. Talán onnan a másvilágból küldték rám a késztetést, bár semmi ilyesmiben nem hiszek. Gondoltam így bekonferálom, de hamar beláttam nem tudtam volna, ezért vallom be most itt.

Kollár Judit miatt egyértelmű volt a “Tizedik szülinapom”. Kellett egy kezdő szám a “Szentek bevonulása”. A többi egyértelműen az akkori életérzésekről kellett, hogy szóljon, ezért került a műsorba a “Házibuli I.” fődala, és a saját számokat erősítő “Csillebérci búcsúdal”. Az első próba után vérszemet kaptak a tagok, s főleg Horvát Zsolt késztetésére bevettük még a műsorba Osibisa “Cofee Song”-ját. Ok! Összeállt az elképzelés, de a kottákat is meg kellett írni. Tulajdonképpen csak töredédek maradtak a korábbi hangszerelésekből. Tehát ezt a 6 számot újra kellett hangszerelnem. Szerencsére ma már nem csak a kottapapír, ceruza áll a rendelkezésemre, hanem a Sibelius kottagrafikus program is, amivel jóval gyorsabban elkészíthettem a hangszereléseket. Így is sokáig tartott, és máig tudnék javítani rajtuk. Az akkori egyszerű hangszereléseket igyekeztem a számoknak megfelelően jobban elkészíteni. Megvolt ennek az ára, pl. az Osibisa-nál. Ezt csak azoknak írom, akik ezt észrevették.

Két próba áll rendelkezésünkre. Az énekeseket pedig, és néhány kanizsai zenészt külön összehívtam.

Kiderült, hogy főleg a magas szólamokból áll majd a zenekar, ezért megkértem a korábban sokszor kísegítőként résztvevő Vámos Bélát és az Orff Ütőegyüttes vezetőjét Fekete Melindát a közreműködésre. Az első próbán a zeneiskolában minden szükséges felszerelés alapból rendelkezésünkre állt. Köszönjük Melindának! A Honvéd Kaszinóban viszont kellett a felszerelés. Ezt Szántó Laci biztosította, lemondva egy jó hakniját, ezzel tulajdonképpen nagy anyagi áldozatot hozva. Köszönjük Neki!!!

A felszerelés beállítása így sok időt elvett a próbából. Valahogy végigverekedtük magunkat a repertoáron. Azért az érdekes volt, amikor próba nélkül beült néhány trombitás a szereplésre! 

Végül a zenekar a vártnál jobban teljesített, csak Attila és én steresszeltem, -milyen lesz a játékminőség? Az elmúlt közel 40 év technikai fejlődése sokat javított a játékunkon. Öcsém egy szuper dobot hozott (Gretsch), meg basszusgitárt is (Marcus Miller) – sajnos bundnélküli volt, így némi próbálkozás után lemondtam róla. Egy kanizsai, Attila kérésére adott egy (Paul Mc Cartney féle) basszusgitárt. Szántó Laci hozta a szintijeit. Ezek azért nem olyanok voltak, mint amin Ladeczki Lacinak kellett játszania. Az egy gyermekméretű játék Yamaha volt. Ezeken kívül profi erősítő, keverő és mikrofonok álltak rendelkezésünkre.

Végül a következők játszottak a rendezvényen:

Baráth Sándor dob

Domján Attila tr.

Fekete Melinda a.sz. m.v.

Fiskovics Béla tr.

Gerócs Éva ének

Horváth Zsolt tr.

Janda Balázs gitár

Kollár Judit ének

Koloti Béla tr.

Kummer Nándor tuba

Nagy Antal tr.

Polai Zoltán tr.

Scheier Gábor fuvola

Solti Gabi ének

Szántó László szintik

Tóth Géza tr.

Törgyekes Szabolcs tr.

Vámos Béla t.s. m.v

A volt tagok között vannak néhányan, akik profi muzsikusok lettek, vannak akik máig zenélnek, de elmondhatni, hogy mindegyikük szereti a zenét. Zenészek lettek: Horváth Zsolt, Papócsi Róbert, Kőfalvi Csaba, és lehetett volna Ladeczki László is.

Visszatérve az előzményekre: szerintem jó választás volt 2022. október 1., szombat, a Honvéd Kaszinó és az, hogy ez volt a “Zene Világnapja”. Hivatkozva a bevezőben leírtakra, ennek a zenekarnak a hatása, mármint a zenetanulásban kifejtett hatása és a zeneszeretetre kifejtett hatása ezer szállal fűzik a zeneiskolához, a zenetenuláshoz, ezért csatlakoztunk a zeneiskola zene világnapi programjaihoz. Az is jól alakult, hogy Kőfalvi Csilla csatlakozott az esthez előadásával. Érdekes volt a 80-as évekről szóló személyes megközelítése az előadásában. 

A találkozó ötlete bennem is elindította a visszaemlékezést, a nosztalgiázást. Mélyre kellett ásni. Annyira a mában élünk. Olyan nagy az időbeli távolság. Nekem a 80-as évek rendkívül fontosak voltak. Sok mindent csináltam egyszerre. Talán túl sokat is. Ezért kellett befejeznem a zenekari munkát is. Ebben az időintervallumban nősültem meg (1983), ekkoriban született első gyermekem, fiam István (1987), költöztünk, felújítottunk. Ekkor volt a Hot Brass Band időszaka is, heti 3 próbával. Jártam szimfonikus zenekarra, kórusra. Hangszereltem és játszottam  a tanári fúvósötösben. Hétvégente zenéltem. Egyszóval sok volt, és a család gyarapodásával egyre több lett. A próbahelyszínek is megszűntek, problémásak lettek. –

Hol voltak ezek a próbahelyszínek? Az első időben a Fabik Károly Úttörőházban. Itt meg kell említenem Dömötör Miklósnét, aki nagyon támogatott bennünket és nem szólt bele a zenekar repertoárjába. Utána kerültünk a mai Honvéd Kaszinóba, ahol Ernszt Katalin volt az igazgató. Ő kiemeleten támogatott bennünket, még dalt is írt az együttes számára. Férje Nemere László pedig állandó segítője lett az együttesnek. Korai halála megrázott minannyiunkat.

Ebben az időszakban fontos események történtek a jövő szempontjából. Pl. 

Fantasztikusak voltak a táborok Csillebércen, Fonyódligeten, szinte a sztárolásig menő siker. 

Voltunk Ausztriában. 

Az utcazenélések (Vörösmarty téren, Fonyódi mólón stb.) 

1993-ban, amikor a zeneiskola igazgatója lettem, ezeket a zenekari tapasztalatokat építettem be az iskola pedagógiai programjába. Az együttesek megalakításának fontossága, azok táboroztatása, gyermekközpontú repertoár építés, szereplések stb. Így jött létre az iskolában a fúvószenekar, az Orff Ütőegyüttes, a vonószenekar, a különféle kisebb együttesek, kamaracsoportok. A kollégák ma is alkalmazzák a kamarázást az órákon, a kreativitást a zenetanításban: módszertanok, különféle műfajú darabok, improvizáció stb. 

Visszatérve a rendezvényre,

Egy zenekarvezető számára akkor ér véget a fellépés, amikor pár nap után visszahallgatja a hangfelvételt vagy videót, ezért nem tud igazán felszabult lenni, miután végetért a koncert. Mára már ez is megtörtént, s úgy gondolom, hogy a lehetőségekhez képest igazán jól szólt a zenekar.

Az összejövetel alapvető célja, hogy lássuk ilyen nagy idő után egymást nem volt maradéktalan. Sokan nem voltak ott, akik hoszabb ideig voltak az együttes tagjai, illetve fontos programokon vettek részt. Azok viszont, akik eljöttek – úgy láttam – maradéktalanul jól érezték magukat. Hajnalig folyt a beszélgetés. Igazán megható volt számomra, hogy sokan mennyire fontos emlékeik között tartják számon ezeket az éveket. 

Megemlékeztünk halottainkról. Megnéztük a felújított videofelvételeket. 

Most itt ülünk nálunk Attilával, s megpróbáljuk értékelni, elemezni a rendezvényt.

The Dilemma of Nothing

The Dilemma of Nothing
, or the philosophy of a guitar string

Is it possible to set up true theories about the fundamental questions of our lives on a purely speculative basis? I asked myself this question and realized that all philosophers have done this. Why shouldn’t I be able to speculate on what’s wrong and what I should do? Are there more important questions? ??? And will I find true answers???
My speculations have some basis: philosophical studies, readings, experience. All this forms a superficial basis for me.
The basic question: materialism or idealism? phenomenological ontology

I reject this dilemma. Today, our world seems to be infinite both in terms of the macro world and the micro world. Scientists are unable to find the smallest particle in the universe, because perhaps there is none. Similarly, the nature of matter and energy is a dilemma. Are they the same or different, just the other side of things, like looking at a mirror from the front and the back? If we really can’t find that smallest particle, then maybe there is nothing. What is nothing really? A couple of striking answers from the Internet:
„Nothing is something that exists because it does not exist”; another: „anything that counts as something can be negated and thereby made into nothingness becomes nothing by becoming non-existent, the main „finding” is based on the negation of -van-, but precisely because of this we tend to forget the negation of the other properties, since the non-existence of the thing, but if you negate a red-dotted ball, then its negation will be a non-red non-dotted non-ball (not a multiple negation because the properties add up and if we were to describe it as an equation there would be no negation sign above the operation sign), i.e. it becomes everything that is not itself from this point of view, everything is almost equal to nothing”
At first there seemed to be two kinds of nothing identifiable. One is within our universe, the other is absolute nothingness. Later I thought that nothing does not exist, and something does not exist in the same way. What we live in is what I call the „nothing dilemma”.
The Dilemma of Nothing
It may seem funny, but it turned out like this: Semmi asked itself the question: is it me? And at that moment, the Big Bang occurred, and the universe began to form. This dilemma maintains the dynamics of existence. Nothing creates something, and something creates nothing. In fact, there can be nothing without something, yet when we look for something, we end up finding nothing. The consequence of the dilemma is that there is time. Later I thought there was no time yet. The Everything from Nothing was formed at the same time. Time can perhaps be best illustrated by progress in space.
Specific interpretation of entropy
It is perhaps typical that a musician derives the foundations of his worldview from musical laws. Perhaps a seemingly logical worldview began to develop in me when I discovered that the overtone system works according to the laws of entropy.
In my particular interpretation, entropy means that all forces tend to equalize. I don’t mean strength here only in a physical sense. The Nothing strives towards the Something.
From now on, we will call this specifically interpreted entropy the law of equalization. According to my understanding, this is the only determining law, the basic law. According to this logic, whoever acts and moves in accordance with this law is acting correctly.
The disturbing thing in my law is that it can only be discovered clearly in the case of homogeneous substances and phenomena. It can be interpreted statistically for complex and complicated systems.

I once thought, e.g. About Plato’s philosophy that it is completely stupid. Today, I think everything is possible.
All time and all versions of the future seem to have co-existed since the beginning. Where does it all fit? Well, this is Nothing in Nothing! We appreciate the change of time in the progress between versions of the future and the past.
An important goal of mine is a non-contradictory theory. That’s right, everyone was striving for that!
It seems rather wild that everything exists and does not exist at the same time!
Not the thought objectively, because in my interpretation the thought is not an outstanding phenomenon of the world. The only „meaningful” idea is directed at the basic questions of philosophy, that is, existence itself, which I think is neither meaningful nor meaningless.

A gyermeki zenealkotások megítélésének problémái

A gyermeki zenealkotások értékelésének problémái, esetleges szempontjai:

  1. Mennyire önálló az alkotás?
  2. A felvétel, illetve a hangszer minősége?
  3. Zenei stílus?
  4. Könnyebbség-e, hogy valaki pl. zongorán tanul?
  5. Interpretáció? Zenei előadás? (pl. a musescore-ban készített darabok tagolása és érzékenyítése nehéz feladat)
  6. Improvizáció vagy kompozíció?
  7. Átvett dallamok, harmóniamenetek?
  8. Formai egység, tagolás?

Önállóság

A zenealkotásnak is a személyiségfejlesztés a legfőbb célja. Fő területe a zenei fantázia fejlesztése, felszínre hozása, oly módon, hogy az elképzelt zenei anyag rögzített formájában tükrözze a víziót. Magyarul, törekvés arra, hogy az elkészült kompozíciók a valódi, az igazán a saját zenei fantáziát tükrözzék, közben fejlesztjük a zenealkotói készséget.

Számomra kissé gyanús, ha a zenei forma túlságosan tökéletes. Tapasztalataim szerint a komponált daraboknál ritkán fordul elő, hogy sikerül a formát minden szempontból tökéletesen megalkotni. A megfelelő formaalkotás inkább az improvizált alkotásoknál jelenik meg.

Mindenek ellenére nem baj, ha a növendék megfogadja a tanári véleményt. Azt nem tartom helyesnek, hogy a tanár konkrétan beleszól a darabba, vagy konkrét dallamot ad.

A felvétel, illetve a hangszer minősége

Manapság egy közepes mobiltelefonnal kiváló hangfelvételt lehet készíteni. Ezek a felvételek általában automatikusan úgy készülnek, hogy a hang jelszintje ne legyen torz. Tény, hogy vannak felvételek, amelyek hangerőszintjét az automatika igyekszik egyenlő szintre vinni, ennek ellenére a dinamika a hangszínekből kikövetkeztethető. Több felvételen az volt a gond, hogy talán a zongorára tették, s ez által sok torz hang került a felvételbe.

Óhatatlanul befolyásol bennünket a hang minősége, annak akusztikai környezete, ezért a bírálóknak nagy képzelőerővel úgy kellene hallgatni a darabokat, mintha azok ideálisan szólalnának meg.

A technikai eszközök használata szerintem inkább előny a XXI. században. Gondolok itt egy jó számítógépes program használatára.

Jellemző hiba a számítógépes programoknál a rossz hangszínek használata (pl. a leggyengébb minőségű hangszínek a vonósok, főleg a hegedű). Többször előfordult, hogy túl mélyre íródott a kíséret. Az is segítene a felvételeken, ha legalább elpanorámáznák a szólamokat.

Zenei stílus

Nem adtunk meg stílust, így bekerülhetett a népzene, a jazz, a klasszikus, a pop és az elektroakusztikus zene is. Ezt helyesnek érzem. Azt is kell tudni, hogy pl. a számítógéppel készített daraboknál a programok kifejezetten erre a stílusra készültek, s így ott millió konzerv motívum és dallam áll rendelkezésre, profi módon elkészítve.

Az összehasonlítás ezért nehéz, talán a „lovaskocsit ne keverjük a forma 1-el”.

Könnyebbség-e, hogy valaki pl. zongorán tanul?

Igen! Tapasztalatom szerint az akkordikus hangszereken játszók zenei fantáziája korábban alakul, fejlődik ki. A többi hangszeresnek többszólamú alkotás esetén a szolfézs, illetve a számítógépes zenei programok segíthetnek.

Interpretáció

Ahogy a hang minősége, úgy a darab előadása is befolyásolja a zsűrit. Egy muzikálisan előadott kompozíció, még ha egyszerű is hatásosabb. A kottagrafikus programokkal elkészített daraboknál sok mindent meg lehet oldani. A tempó ingadozást nehezebb. A hangszínek játék közbeni alakulását nem.

A programokban ártól függően jók vagy rosszak a hangszínek.

Mindettől függetlenül, ha a darabját a szerző kiváló muzikalitással adja elő, az mindenképpen értékelendő!

Az interpretáció megfelelése stílusfüggő!

Improvizáció vagy kompozíció

Több darab szólt úgy, mintha éppen akkor improvizálták volna. A kiíráson lamentálhatunk, hogy mit is jelent az, hogy zeneszerzés? Mint tudjuk, a legnehezebb szint, amikor csupán a fejünkben megszólaló darabot írjuk le, vagy adjuk elő. A gyerekeknél különösen általános, hogy improvizációs előzménnyel készítik el darabjaikat. Az improvizáció több próbálkozáson keresztül kompozícióvá válik. Kicsit hasonló folyamat történik a számítógépes programoknál. Ott is ki lehet próbálni az elképzelést.

Átvett dallamok, harmóniamenetek

Zeneszerző legyen a talpán, aki új dallamot tud kitalálni, hogy az semmire se hasonlítson. Az emberiség is egymás tudására épít, ezért nem tartom rossznak az átvett motívumokat, amelyeket aztán új értelmezésbe raknak össze. Nem feltétlenül az újat kell keresnünk, inkább a „szellemeset”.

Formai egység, tagolás

Sok alkotásban hiba a formai egység és a tagolás hiánya. A gyerekek még „közelről” érzékelik alkotásukat, ezért nehéz az egész alkotás távolabbról történő látása. Ezt a problémát úgy gondolom, az életkorhoz kell hozzárendelni. A kicsiktől kevésbé a nagyobbaktól jobban kell elvárni.

+ A darabok hosszúsága

Önkéntelenül meghat bennünket a hosszabb alkotás is. A tagolás miatt a kicsiknél elfogadható a nyúlfarknyi darab, a nagyobbaktól már inkább a másfél percen felüli alkotás.

A következőket átgondolásra ajánlom!

A zenei fantázia fejlesztésének fő segítői:

  • a játszott és hallott zenék,
  • az improvizáció,
  • a zeneírás,
  • a zeneelmélet és formatan.

A zenei fantáziát három részre osztom.

Az egyik: a még homályban tartózkodó zenei elemek. Itt a gyermek még nem tudja pontosan megfogalmazni, eljátszani, elénekelni képzeletében homályosan megjelenő zenéket.

A második: amikor már el tudja játszani, énekelni ezeket, de még nem tudja pl. ritmusban azonosítani, metrumba belehelyezni, leírni.

A harmadik, legmagasabb szint, amikor már az elképzelt zene szinte kottaszerűen megjelenik a képzeletben.

A játszott, énekelt zenék leginkább a második szintre hatnak. A gyermek számára rendkívül fontos a fizikai emlékezet, a mozdulatok, érzetek.

A hallott zenék legtöbbször az első szintre hatnak. Általában ezek meghaladják a gyermek technikai, zeneelméleti szintjét. Sajnos itt már kezdődik, és a kb. 13-18 éves korig erős kortárshatás. Ezért fontos, hogy a szülők minél több színvonalasabb zenei eseményre vigyék el gyermeküket. Nagyon fontos az is, hogy otthon mi szól.

Az improvizáció visszatükrözi komplexen a gondolati és a fizikai zenei fantáziát, hiszen a gyermek technikailag nem tud olyasmit eljátszani, amit addig nem tanult. A nagyon fiataloknál, főleg azoknál, akik még nem próbálkoztak az improvizációval sokszor elő kell csalogatni a gondolati és fizikai zenei fantáziát.

A zeneírás segíti a még homályban lévő zenék konkrétabbá válását, mind a dallami, mind a metrum és ritmusvonalon is. Ez akkor is igaz, ha nem a saját zenét segítem kicsalogatni, hanem feladatot adok.

A zeneelmélet és formatan ugyanezt teszi. Rendet rak a fejben.

A gyakorlati tudás (hangszeres, énekes) a kezdeti időszakban meghatározó a zenei fantázia kialakulásában. A tanult darab csak akkor lesz tökéletes, ha „belsővé” válik. Úgy válik belsővé, hogy a tanulás folyamatában nincs sem fizikai, sem szellemi feszültség és nincs hiba.

Az elméleti tudás, – mint korábban említettem – segít a zenei fantázia konkréttá alakításában. Áthidalja a motivációs űröket.

Minden gyerek más, mint tudjuk. És a zenei fantázia tekintetében különösen, és ha őszinte akarok lenni, a hangszeres tudás sem meghatározó. Talán a hallott zenei élmény a döntő.

A zenealkotás egy nagyon komplex feladat, amelyben a komponálás, mint a tanult szabályok tudatos használata emelődik ki, az improvizáció, mint ösztönös mód a zenealkotásra – megtanult játéktudás és átvett zenei ízlés, mint befolyásoló tényező – jelenik meg.

A kettő közös alkalmazása egy harmonikus fejlődést hoz, amely szintén az elképzelt zene (zenei fantázia) és a rögzített alkotás közelítését eredményezi.

Nagyon fontos, hogy a munka közben a kísérletezés, ebben a hiba és az érdekes felfedezése teret kapjon.

Az improvizációt kommunikációnak fogom fel.

Majdnem minden zenetanárnak van olyan növendéke, aki komponál vagy improvizál. Itt nem „szimfóniákról” van szó, hanem a zenei kreativitás apró jeleiről. Ezeket az apró darabokat, hangfelvétel formájában, az ötleteket kottapapírra írva, manapság kottagrafikus programba írva, sokszor pontatlanul rögzítik. A számítógép használatának jelentősége abban van, hogy a rögzített zenei anyagot korrektül, – még akkor is, ha gépies pontossággal és hangzással – játszza le.

2021.11.05 – Jazzkanizsa

Nyitóbeszéd helyett…

Nagykanizsán 1973 óta, 48 éve rendeznek nagyobb jazz-koncerteket. Most nem kifejezetten ennek a 48 évnek a főbb állomásait szeretném elmondani. Inkább arról szeretnék beszélni, hogy mit jelentett ez akkor és mit jelent számomra most, és arról is, hogy mit jelentett és jelenthet a kanizsaiaknak. 1976-ban végeztem a főiskolán, és ettől az évtől lettem tanára a kanizsai zeneiskolának, tehát ettől az évtől voltam hallgatója a kanizsai jazz-koncerteknek. Ezekben az időkben óriási volt a látogatottsága ezeknek a koncerteknek. Ennek több oka volt. Az egyik a politikai, a csendes ellenállás az akkori uralommal szemben. A jazz akkor is, és most is a szabadság egyik jelképe. Gondoljunk bele abba is, hogy 70-es évek előtt milyen nehéz volt hozzájutni nyugatról származó hangfelvételekhez. A média is elvétve adott le erről valamit. Nagyrészt a külföldön zenélő zenész kollégák hozták haza a felvételeket, néha kottákat, és az új irányzatokról szóló információkat. A kanizsai jazz-koncerteken hallottam először élőben jazz-rock-ot, free-jazzt, illetve fúziós zenét. Itt hallhattunk és láthattunk élőben neves előadókat.

Ma bármikor meghallgathatunk pl. a youtube-on neves előadókat, ingyen, jó minőségben, otthon kellemes, megszokott körülmények között. Elutazhatunk a közeli nagyvárosokba, ahol a leghíresebb előadókat élőben meghallgathatjuk. Akkor Nagykanizsának, a kanizsai jazznek milyen lehetőségei vannak, hogy közönséget vonzanak? Egyáltalán, van értelme élő jazz-koncertekre járni? Ma, ráadásul pandémiás helyzetben?

Leginkább az élőkoncerteknek van értelme a jazz-ben. Itt igazán érvényesül – leginkább az improvizációknál – az itt és most hatás. Rendkívül meghatározó a közönség inspirációja!

Talán még ennél is fontosabb a zenésztársak inspirációja!

Amiért a jazzt én megszerettem az a progresszivitása. A XX. század elejére elért zeneelméleti eredményeket a jazz lineárisan fejlesztette tovább, míg a komolyzene ugrásokban fejlődött, és így nem volt ideje az egyes elemeket alaposan, több darabon keresztül, hosszabb ideig kifejtenie, kidolgoznia. Szeretem még a szabadságát, a nyitottságát, a zenei mélységeit, esetenként bonyolultságát, őszinteségét. Ebben a műfajban különösen igaz, hogy a zenész – leginkább az improvizációban – teljesen megmutatja magát, egészen a tudatalatti határáig. Aki ezt nem teszi, annak játéka „hamis” lesz, amit különösebb zenei hallás nélkül is észrevesz a közönség.

Szeretem még azt is, hogy magába integrál más műfajokat (pl. komolyzene, népzene, popzene), ezáltal elmosva a műfaji határokat. És azt is szeretem, hogy a magyar jazz, európai jazz képes elszakadni a gyökerektől, az amerikai jazz-gyökerektől, de az igazán régi, valódi gyökerektől az európai improvizációs gyökerektől nem. Különösen fontos számomra a magyar jazz. A magyar jazz ma megtalálta a saját „hangját”. Több magyar jazz-zenész eltérve a mainstream amerikai jazz-től, építve a magyar hagyományokra pl. Bartókra, vagy a magyar és kelet európai népzenékre új utakat épít. Ennek terjesztésében és fejlesztésében sokat tettek Binder Károly és Borbély Mihály. A LFZE jazz tanszéke nagyon magas szintű elméleti és gyakorlati alapokon végzi az új generáció nevelését, amit számtalan világhírű növendéke bizonyít.

Ma például nem az amerikai jazz-re fókuszálok. Látókörömben európai és magyar jazz-zenészek állnak.

Mi, akik megéltük a kanizsai jazz 49 éves hivatalos múltját erős nosztalgiával gondolunk vissza a 70-es évek fesztiváljaira, panaszkodunk a mai helyzetre. Kevés a közönség, nincsenek érdeklődő fiatalok. Én megpróbálom a pozitívumokat nézni. A kanizsai jazz-koncertek, a jazz klub hatására a Tiborcz testvérek jazz-tanulmányokat folytattak, a zeneiskolában 1982-83-ban Süle László tanított, majd követte őt Regály György egy évig, később Kőfalvi Csaba jazz-dobos került az iskolánkba. Ma az intézménynek két jazz tanára van Buzsics László jazz-gitáros és Kém Sándor jazz-bőgős. Közben ne felejtsük el klasszikus tanáraink munkáját sem, akik segítették a növendékek ilyen irányú törekvéseit.

A kanizsai zeneiskola a következő személyeket segítette jazz-pályájuk elindulásában (a teljesség igénye nélküli névsor):

Tiborcz Iván

Sinkovics István

Kőfalvi Csaba

Farkas Norbert

Kém Sándor

Gayer Mátyás

Simon Balázs

Horváth Cintia

Varga Dániel

Cseke Dániel

Dér Dávid

Buzsics László

Különösen fontos Vámos Béla által vezetett Kanizsa Big-band a rendszeresen megszervezett neves előadókat meghívó tevékenysége.

És a másik, a KKK és a kanizsai intézmények ez irányú koncerttevékenysége. Ma Nagykanizsán, ha nem is minden héten, de sokszor hallhatunk mindig színvonalas jazz-koncerteket. Köszönhető ez azoknak a személyeknek, akik még a 70-es években, s aztán később is megfertőződtek a jazz-től és akár intézményesen, akár önkéntes segítőként vettek részt a jazz-események szervezésében.

Való, igaz, ma megszervezni egy jazz-koncertet nagy kihívás. Anyagiak, látogatottság? Az érdeklődés és a hiányérzet nagy, a végeredmény sokszor szerény. Ennek ellenére, köszönet a szervezőknek! Sok szépet és jót hallhatunk, láthatunk!

Meglátásom szerint a kanizsai jazz jövője a fiatalság, fiatal jazz-zenészek, zenekarok meghívása. Persze, ezt már más is észrevette! Igazából arra gondolok, hogy olyan fiatal, még kezdetekben járó jazz-muzsikosok meghívása lenne fontos, akiktől várható, hogy kivételesek lesznek. Ennek felfedezéséhez kell tájékozottság és szakmai előrelátás!

Amikor hallgatom a jazzt önkéntelenül különféle dolgokra figyelek. Pl. Az első benyomás, hogyan kezdik el a darabot? Milyen az összhangzás? Ha kemény, az öncélú-e? Elég színes-e a lehetséges hangszerelés? A mű hangzatai, dallamai, hangzásvilága számomra hoznak-e újdonságokat? Nem szeretem a jazzisták által sokszor használt, begyakorolt pattern-eket. Rendkívül fontos, hogy kiszól-e a szóló, az improvizáció? Nem nyomják-e agyon ezt a többi zenészek? Ez sokszor a keverő ember hibája! A legizgalmasabbak az improvizációk. Itt fontosnak tartom, hogy a szólistát kiszolgálják a többiek, hangerőben és játékának, zenei mondanivalójában. Gyakori hiba, hogy egy kísérő zenész belefeledkezik saját játékába. Persze vannak egyenrangú megoldások is. Egy biztos, az összjáték, az egymásra figyelés nagyon fontos. Meglátszik ez néha egy odamosolygáson, nézésen is. És meg is hallatszik. Ezeket nagyon élvezem! Számomra nem fontos a virtuozitás, sokkal inkább a zenei gondolat. A jazz hallgatása egy intellektuális szórakozási forma. Biztosan többet ad, ha van valamilyen előzetes ismeretünk róla.

Kívánom, hogy a Jazz-fertőzöttség ne múljon el azokról, akik máig segítik ennek a műfajnak terjesztését Nagykanizsán. És ebben az esetben legyenek oltásellenesek, mert a vakcinában biztosan vannak zenei környezetszennyező elemek!

Baráth Zoltán,

a Farkas Ferenc Zene- és Aranymetszés Alapfokú Művészeti Iskola nyugalmazott igazgatója,

Artisjus Díjas zenepedagógus,

tantervíró, zeneíró

Gondolatok egy online könyvtárban

Ez a virtuális könyvtár az online térben helyezkedik el, és a nagykanizsai „Kis zeneszerző versenyre” beküldött darabokat tartalmazza.

Biztosan furcsának tűnik az utalás Vörösmarty versére, mintha valami XXI. századi nosztalgiára gondolnék. Ebben az online könyvtárban a tartalom a nosztalgikus elem. A nosztalgiát a versenyre beküldött gyermekalkotások váltották ki belőlem. Gyermekalkotásokat hallhattunk, mint valamikor nagyon régen, amikor még a zenét alkotó folyamat segítségével is tanították. A mai zenetanításunk főképp a technikára és az interpretációra irányul. Betanított műveket hallhatunk a versenyeken, tisztelet a kivételnek. Én személy szerint nem szeretem a versenyeket. Szűk réteget érint.

Többször hallom kollégáimtól, a szülőktől és saját magam is tapasztaltam már a saját gyermekeimen, hogy mindegyiknek volt már egy saját kis dallama, alkotása, amit örömmel mutatott be szüleinek vagy zenetanárának.

Ideje lenne rájuk jobban odafigyelni, mert zeneoktatásunk megmaradása, fejlődése múlhat ezen!

„Időről időre felbukkan a zeneiskolai oktatásban az igénye egy másfajta, a bevett gyakorlattól eltérő zenetanulásnak. E másfajta megközelítés szerint a hangszeres képzésen túl is van egy világ, melyet érdemes lenne megmutatni a gyerekeknek. Ez az a világ, amelyben gond nélkül lehet játszani a hangzásokkal, kipróbálni érdekes effektusokat, kifejezni személyes érzéseinket saját zenei alkotásokban, a társakkal együtt létrehozni izgalmas zenei folyamatokat.”

Hunyadi Zsuzsa

„A lényeg az, hogy az alkotó gyerekeket gyakran csodagyereknek nevezik, akiket valahogy furcsának tartanak – amikor csak kreatívak.

„A gyermekeket minden eszközzel ösztönözni kell a zenealkotásra és annak megőrzésére: sok fontos mű elveszett – vagy elveszett a gyermekekkel szembeni előítéletek miatt.”

Barry Cooper professzor a Manchesteri Egyetem

Régóta foglalkozom a gyermekek korai kreativitásával. A több évtizedes zenetanári és 26 éves intézményvezetői, és tantervírói tapasztalatom azt mutatja, hogy a klasszikus zene műfaján belül a gyermekek zenei alkotó tevékenysége, – legyen az improvizáció vagy kompozíció – nagyon elhanyagolt terület. A valóság ellenben azt mutatja, hogy a gyermekek nagyon nagy százaléka – akik zenét tanulnak – már kezdő koruktól próbálkozik önálló alkotásokkal. Ezeket a szárnypróbálgatásokat a zeneiskolák nagy része nem kezeli!

Ha körülnézünk a zeneiskola lehetőségei között, akkor felfedezhetjük az improvizáció és a nem éppen szerencsés elnevezésű számítógépes zene tantárgyakat, melyek a gyermekek zenei alkotói képességeit hivatottak kibontakoztatni. Tény, hogy mindkét tantárgyat, különösen a számítógépes zenét rendkívül kevesen tanítják. Ennek szakállas oka: a felsőoktatásban nincs tanárképzés ezekre a tárgyakra. Maradnak az önkéntes vállalkozó tanárok és az alternatív pedagógiai módszerek. Az utóbbiból szerencsére több kiváló is van. Néhány programalkotót kiemelve a múltból és jelenből: Kokas Klára, Apagyi Mária, Sáry László, Méhes Csaba és Stöckert Ádám, Psalmus Humanus Művészetpadagógiai Egyesület … és még sokan mások. Ne feledkezzünk meg Gonda Jánosról, aki már évtizedek óta szorgalmazta a klasszikus zenészeknek az improvizáció alkalmazását a darabok elsajátítási folyamatában.

Talán azt gondoljuk a zenealkotás a virtuozitáshoz vagy a kiemelkedő teljesítményekhez kapcsolódik. Nem! Ez minden gyermek igénye. Nagyszerű gyermeklélektani kutatásokat ismertem meg Turmezeyné Heller Erika – Balogh László: ZENEI TEHETSÉGGONDOZÁS

ÉS KÉPESSÉGFEJLESZTÉS (2009) című írásában. Minden zenetanárnak ajánlom, a témától függetlenül. http://www.mateh.hu/tehetsegkonyvtar/Konyvek/A_zenei_tehetseg.pdf

Arra, hogy kiemelkedő adottságoktól és hangszeres tudástól függetlenül is születhetnek alkotások bizonyíték a nagykanizsai Farkas Ferenc Zene és Aranymetszés Alapfokú Művészeti Iskola Kis zeneszerző versenyére beadott 66 pályamű. A darabok alátámasztják Turmezeyné Heller Erika – Balogh László: ZENEI TEHETSÉGGONDOZÁS

ÉS KÉPESSÉGFEJLESZTÉS (2009) című írásában található kutatások igazát.

A darabokat többször végighallgattam. A pályázók túlnyomó részben komolyzenei alkotásai tartalmaztak: szólóhangszeres, hangszerkíséretes, kamara és zenekari kompozíciókat.

Az első korcsoportban, 10 éves korig jórészt az addig tanultak feldolgozását hallhattuk vissza. A fent említett alternatív módszereket ebben a korban lehet alkalmazni. Ezek különösen fontosak és eredményesek lehetnek a zene belsővé válásának folyamatában.[1] Eszembe jutottak Gonda János előadásai, aki felhívta a figyelmet arra, hogy milyen hatékony lehet egy adott darab motívumaival történő improvizáció a mű elsajátítási folyamatában. Ezzel a módszerrel lehet igazán belsővé tenni az alkotást. Szerencsére több kolléga is alkalmazza ezeket.

A második korcsoportban, a 11-14 éves korosztálynál erősebben jelennek meg az érzelmek. Különösen tetszettek egy kislány Chopin ízű darabjai. Nem tudom, hogy koncerten vagy versenyen hogyan játssza a Chopin darabokat, de biztos vagyok benne, hogy lélekben közelebb áll hozzá, mint az a növendék, akinek betanították az előadásmódot.

A harmadik korcsoportban, a 15-19 éves korosztálynál az erőteljesebb érzelmi attitűd mellett megjelenik az érdekes hangzások, ritmusok iránti érdeklődés is.

Nagy különbségek vannak a versenyzők értelmi, érzelmi és zenei tudásbeli területén is, függetlenül hogy mennyi idősek. Az idősebb korosztály vonzódik a moll hangnemekhez. Ez nyilván életkori sajátosság.

Érdekes volt számomra, hogy pályaművekben a zeneiskolai tanulmányok jól állták a sarat a kortárshatásokkal szemben.

A darabok nagy része hangfelvétel, de egy része valamilyen zenei számítógépes programmal készült. A hangfelvételek sokszor rossz minőségűek voltak. – Vajon valaki megtanította őket hogyan kell megtisztítani egy felvételt? Vajon nem gyakorol hatást a hallgatóra a hallott zene hangminősége?

Szerencsére a zsűrit ez nem befolyásolta. Teljesen elégedett vagyok az eredményekkel, ennek ellenére tudom, hogy a gyerekeket viszont, főleg a nagyobbakat befolyásolja a hangélmény.

Az online oktatás kényszerített bennünket, tanárokat és a növendékeinket is, hogy ismerkedjünk a különféle számítógépes zenei alkalmazásokkal. Közismertek az ingyenes zenei programok: Audacity, MusesCore stb. Az okostelefonokkal is már elfogadható hang és videofelvételeket lehet készíteni. Ezen eszközök igényesebb használatát már ideje lenne elsajátítani. Úgy gondoltuk majd növendékeink fognak bennünket, tanárokat erre megtanítani. Sajnos nem így van! A fiatalok nagy része megelégszik a közösségi platformok felületes használatával. Megnőtt az igény ugyanakkor ezeken a platformokon a személyes, minőségi megjelenésre, olykor még túlzó módon is.[2] Gyakran előfordul, hogy akár maguk, akár szüleik feltesznek egy-egy hangfelvételt a Net-re. Kellő ismereteik azonban nincsenek a zenei szerkesztő alkalmazások alapvető lehetőségeiről. Szerintem manapság nem megengedhető, hogy egy zeneiskolás zajos vagy akusztikailag rossz minőségű felvételt tesz közzé. A javítás azért legyen a jó ízlés határain belül.

Iskolám már a 2010-es évektől próbálkozik, hogy országos szinten összegyűjtse azokat a kollégákat és alkotó gyermekeket, akik a gyerekek korai zenei kreativitásának területén munkálkodnak. A Kreatív Fesztiválok öt alkalommal kerültek megszervezésre, majd az Országos Elektroakusztikus-zenei Verseny megrendezése váltotta fel ezeket.

Miután 2021-ben a verseny megrendezési joga átkerült máshová, meglepődve értesültem, hogy a versenytárgyak közül kimaradt a számítógépes zene, a leginkább kreativitást mutató, e témában is érdekelt tantárgy.

Vajon más országokban sem foglalkoznak a korai zenei kreativitással?

South West Music School Angliában 8-20 éves korig vállalja a gyerekek zeneszerzői nevelését. Ugyanolyan színvonalú zenei oktatást biztosít a hallgatók számára, mint a speciális zeneiskolák és a junior konzervatóriumok. 

Crowden Music Center 1475 Rose Street (Sacramentóban) Berkeley, CA 94702 USA-ban kínálja a John Adams fiatal zeneszerzői programot 12-20 éves korig.

A Fiatal zeneszerzők programot a Pulitzer-díjas zeneszerző, John Adams tiszteletére alapították, aki 60 éves születésnapja alkalmából hosszú ideje kapcsolatban áll Crowden-nal.

Gondolom, még találhatnék más országokban is hasonló kezdeményezéseket. Véleményem szerint ezek a képzések nem általánosak és nincsenek a klasszikus zeneoktatásba integrálva.

A legfontosabb meglátásom a verseny kapcsán az, hogy fontos lenne alapfokú zeneoktatásunkba beépíteni a zenealkotást. Nem, mint egy új tantárgyat, hanem a hangszeres és szolfézsoktatás részeként.

Mit kell tenni ezért? ???

Nagyon büszke vagyok iskolámra, hogy mind az iskolavezetés, mind a tanári kar folytatja a gyermekek korai zenei kreativitásában elkezdett munkámat.

A verseny egyre népszerűbb lett. Reméljük, ez a népszerűség tovább növekedik a jelenléti oktatás mellett is. A következő években is várjuk a zenealkotó gyermekeket!

Kedves kollégák! Hallgassátok ezeket a kivételes darabokat a beadott pályaművekből: https://youtu.be/QtnAmycO4fo

Baráth Zoltán

Artisjus Díjas zenetanár, nyugalmazott intézményvezető


[1] Itt jegyezzük meg, hogy a belső hallás fontosságára a magyar zenepedagógia úttörője, Varró Margit már 1921-ben megjelent művében rámutatott.

[2] Ezek javarészt képi megjelenések.

Improvizációs formák

Stiláris improvizáció

(pl. népzenei, barokk, bécsi klasszikus stílusjegyek, formai, ritmikai keretek stb.)

Stílustól független improvizáció

(pl. zeneelméleti elemekre, természeti jelenségekre stb.)

Szabad improvizáció

(csoportosan a téma vagy a zenei keretek előzetes egyeztetésével)

Vezetett improvizáció

pl.:

–       felhívás-válasz: megfigyelés – visszaéneklés (csoportos és egyéni) és variáció

·       Variáció-képzés bizonyos szempontok szerint:

–       zenei anyag befejezése

–       zenei anyag hiányzó egységeinek improvizációja

–       azonos dallam ritmusvariációja

–       dallamvariáció azonos ritmikára

–       a dallam és ritmus együttes variációja

–       formai egységekre történő variáció pl. periódus, rondóforma

·       Megegyezés, hasonlóság és kontraszt karakterben, zenei szerkezetben, hangkészletben stb.

·       Egyéb a csoport által kijelölt koncepció

Az improvizációban résztvevő felek javasolt kommunikációs formái (csoportos improvizáció vagy duó esetén):

·       Szemkontakt

·       Gesztusok, mozgásformák pl. vezénylés

·       Levegővétel

·       Egyéb megbeszélt jelek

Forrás: DR. BENEDEK MÓNIKA* https://www.parlando.hu/2018/2018-6/Benedek_Monika-Improvizacio.htm

Egy korábbi írásom:

Magyarországon az alapfokú zeneoktatásban három féle improvizáció létezik: a jazz, a klasszikus és a népzenei. Foglalkozom a klasszikus improvizációval, egy kicsit a jazz-el is. A klasszikus improvizáció részeként, megismerve a Korg Triton stúdió, TR és M3 arpeggiator és karma funkcióit, figyelembe véve az elektroakusztikus zene mai irányzatait kezdtem el a szabad improvizációval foglalkozni.

Szabad improvizáció.

Mindig irigyeltem a képzőművészet tanárait, hogy ők az alkotáson keresztül taníthatják tárgyukat, míg a klasszikus komolyzenében elsősorban az utánzás kapja a fő figyelmet. Bármennyire hangsúlyozzuk az interpretálás szabadságát, valójában a tendencia egy szűk lehetőségről szól. „Így kell ezt játszani, így jó!”  Nem használjuk ki a saját alkotás hatalmasan motiváló erejét!

Azt tapasztaltam, – nem tudom Önöknél hogy van? – hogy a zeneoktatásból kikerülők később nehezen tudják hasznosítani azt, amit az aktív zenetanulás idején elsajátítottak. Kell a kotta, de nincs már meg az olvasási készség, a technika. Ha megpróbálkoznak a zenéléssel, csalódottan hagyják ott a hangszert, – már nem megy!

E probléma megoldására egy lehetőség az improvizáció.

Az improvizáció ösztönös mód a zenealkotásra. Benne  a megtanult játéktudás és átvett zenei ízlés, mint játékot befolyásoló tényező jelenik meg.

Vannak, akik tagadják, hogy a kisgyermekek képesek lennének zenét alkotni. Azt mondják, amíg nem alakul ki a zenei fantázia és belső hallás, addig ez nem lehetséges. A zenei fantázia és belső hallás pedig művek megtanulásával, hallgatásával, szolfézs és zeneelmélet tanulással alakulhat ki hosszú idő alatt.

Létezik-e zenei kreativitás fiatal korban? Vannak nézetek miszerint a kreativitás megtanult elemek összerakása, újraalkotása. E nézet alapján nem lehet újat alkotni anélkül, hogy ne lennének kialakulva bizonyos mértékig ismeretek, készségek, képességek.

Minden zene leginkább párbeszéd, még akkor is, ha egyedül adjuk elő.

A zene alapvetően tehát kommunikáció. A zenei kommunikáció tanítására a legjobb eszköz az improvizáció. Miért? Mert az első lépés az utánzás, utána a variálás, és csak ezután az önálló gondolat. Az utánzás a másik elfogadása, megértése; a variálás az együttgondolkodást segíti; az önálló gondolatot elfogadhatónak kell tenni a másik számára.

A növendékkel együtt improvizálok. Mint korábban említettem utánzással kezdjük az improvizáció tanulást. A szintetizátornak a jelentősége abban van, hogy rögzíteni tudja a rájátszott anyagot, illetve előre elkészített anyagot tud lejátszani. Ez ugyan nem együttjáték, pontosabban együttjáték önmagunkkal, ami egyébként rendkívül fontos önismeretet ad. Csökkenti a bevált frázisok állandó használatát.  A csúcsszintetizátorok pedig rendelkeznek interaktív lehetőséggel.

Az együttjáték, – amit én zenei kommunikációnak hívok, – megtanítja a növendéket a másikra figyelni, azt kiszolgálni, illetve amikor ő kezdeményez, megtanítja vezetni, megtanulja a vezető szerepet.

A hagyományos kamarazene is ugyanezeket a funkciókat képezi le, a vezetni tudást (szóló játék), a kiszolgálást (kíséret), és az együttjátékot (tutti vagy kórus).

Miben ad többet az improvizáció? A hozzáállásban, az átérzésben! A saját gondolattal történő játék azt is eredményezi, hogy a másik ötletére is jobban kell figyelnünk, mert mi is azzal dolgozunk.

Mialatt egymás gondolatait figyeljük, arra válaszolunk (zenei teljességben, dinamikában, artikulációban), érzelmileg is közelebb kerülünk egymáshoz, fejlődik empatikus képességünk. A játékosság rendkívül fontos. A játék partnerkapcsolatot feltételez.

Nagyon fontos, hogy a munka közben a kísérletezés, ebben a hiba és az érdekes felfedezése teret kapjon.

A növendékek kamarazenére járnak. Tanultak kotta alapján eljátszandó műveket, grafikus kottáról játszottak darabokat, kötött improvizációt tanulnak, klasszikus példákon, jazz-darabokon keresztül. Az órák végén szabad improvizációt játszattam velük. De mi is a szabad improvizáció?

Én a szabad improvizációt annak gondolom, amiben nincsenek kifejezetten dallami, ritmikai vagy akkordmegkötések. Ha igaz az idézet: „az egyéni szabadság határai addig terjednek, ahol a másiké kezdődik” ez a szabad improvizációra is igaz. A játékosoknak észre kell venni a másik „jó” gondolatát, azt kell szolgálni, és elő kell tudni vezetni egy új gondolatot is. Együtt kell játszani!

Ezek a szintetizátorok egy új játékmódot is lehetővé tesznek. Nem csak egyszerű hangszínek vannak, hanem un. hangképek, amelyek hosszan történnek meg, s közben változásokon mennek át. Ezt a mai idők számítástechnikai fejlesztései tették lehetővé, a meglehetősen nagy adattartalmú hangmintákat valós időben tudják a másodperc törtrésze alatt módosítani.

A kontrollgombok kicsinysége miatt a hangszínek megváltoztatását nagyon nehéz kezelni, ezért a változás megjósolhatatlan. Olyan, mint az életben. Mindig jönnek váratlan pillanatok. Ezeket a változásokat is folyamatosan kell kezelni a játékosoknak.

Mindezek a körülmények olyanok, mintha a játékosokat a dzsungelbe dobnánk le ejtőernyővel. Éljétek túl!

A kezdeti órák talán olyanok, mint a hegedűtanulás első próbálkozásai. Meghallgathatatlanok!

A legfőbb cél: a játékosok érezzék jól magukat, nem a színpadi előadás a fontos, hanem az, amit a játék a személyiségfejlődésben hoz. Furcsa számunkra ez, mert a hagyományos zenetanításban a „külső” élményre koncentrálunk. A szabad improvizáció egy igazi belső élmény, valójában nagyfokú intimitással rendelkezik.

Azt várom a módszertől, hogy az aktív zenetanulás után képes legyen az ember kottától és hangszertől függetlenül zenélni, egyedül és többen is.

A módszerrel az USA-ban is foglalkoznak. A jazz-ben free jazz a neve.

Baráth Zoltán 2015.